Hirdetés
Forrás: hvg.hu

A nagy büszkén átadott, felújított HÉV szerelvénynek olyan a hangja, mintha szét akarna esni. Próbafutam után már vitték is vissza a kocsiszínbe, mert még van mit toldozni rajta.

„A 964-es forgóvázai üvöltenek olyan zajosak, a 2-es forgóváza ráadásul fékezéskor egy borzasztó recsegő-ropogó hangot is ad! Bevallom ijesztő, pláne, hogy így fut utasokkal. Egyelőre még Szentendrén futja a köreit, de jobb is tán hiszen a főműhelynek ezen még dolgoznia kell”  – írta élményeiről Becsky András, a  közlekedéssel kapcsolatos videókban utazó Youtuber.

Becsky videót is készített a szentendrei vonalon közlekedő szerelvényről, a felvételen jól hallhatóak azok a meglehetősen aggasztó hangok, amiket a jármű kiad és az is látható, ahogyan az ajtók is hibásan működnek.

 

A történet már csak azért is érdekes, mert a Becsky által bemutatott vonat az egyike azoknak a szerelvényeknek, amelyeknek az átadását még néhány napja büszkén jelentette be Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató. Hegyi akkori posztja szerint a korábban a forgalomból kivont, majd felújított járművek átadása miatt lehet majd 2025-ben is a megszokott menetrend szerint közlekedni. Csak azt nem tette hozzá, hogy ehhez érdemes lesz az utazóközönségnek jó minőségű, zajszűrős fülldugókat beszerezni.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a videóban szereplő szerelvényt a problémás útja után egyből kocsiszínbe is küldték, mert még van mit toldozgatni rajta-írta a HVG.hu.

Nyitókép: egy felújított szerelvény Hegyi Zsolt FB oldala.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás