A rovat kizárólagos támogatója

A víz és az egészség a miénk, ez áll szemben az uránipari befektetők gazdasági érdekével. A neMecsek Mozgalom szeptember 29-én a pécsi Nádor Galériában tartott „Szemben az urániparral” című rendezvényével vett részt a 2012-es Uranium – Action – Day nemzetközi akciónapban.

Az infónapon beszélgetések és filmek segítségével alkottunk képet az uránipar következményeiről, és a tiltakozó mozgalmakról. A neMecsek Mozgalom a nemzetközi akciónap alkalmából hozta nyilvánosságra a döntéshozóknak készített szakmai összefoglalóit, melyeket eljuttat a pécsi önkormányzati képviselőknek.

A pécsi képviselőknek szánt szakmai összefoglalók :

AZ URÁNBÁNYÁSZAT ÖRÖKSÉGE ÉS A VÍZBÁZISOK
– Fogy a készlet, romlik a minőség
A bezárt uránércbányák után hátrahagyott veszélyes, radioaktív szennyező anyagok a város közvetlen környezetében szétszórva, időzített bombaként ketyegnek. A több tízmilliárdos rekultiváció után is még évtizedekig folyamatos kármentesítés szükséges.
Véleményünk szerint ezek megnyugtató felszámolása előtt nem merülhet fel újabb radioaktív szennyezőforrás telepítésének kérdése a vízbázisok utánpótlódási területén.
Meggyőződésünk, hogy a klímaváltozás egyre nehezebb, szeszélyesebb körülményei között Pécs városának létkérdése ivóvízforrásainak megőrzése. A beépítettség növekedése, az egyre ritkább és gyakran szélsőségesen nagy mennyiségben lezúduló csapadékok beszivárgásának elmaradása a kitermelhető mennyiség fokozatos csökkenését eredményezi. A korábbi bányaművelésből származó zagytározók körüli szennyeződés miatt már több kutat le kellett állítani, a szennyezett rétegvizek kármentesítése pedig jelentős mennyiséggel csökkenti a kitermelhető hozamokat. Fogy a készlet, romlik a minőség. Mindkét vízbázis nem csupán sérülékeny, de egyértelműen kijelenthető, hogy már sérült, helyenként károsodott, kutak döntő többsége felszíni szennyezőket tartalmazó vizeket termel (szulfát, szelén, nikkel, higany, detergensek). Kiemeljük ezek közül a zagytározók miatt jelen lévő urániumot és rádiumot, melyek határérték alatti mennyiségben ugyan, de az ivóvízzel bekerülnek az emberi szervezetbe. Ilyen körülmények között elfogadhatatlan, hogy maga a város járuljon hozzá ahhoz, hogy a vízbázisok utánpótlódási területére radioaktív anyagokat termelő üzemet, zagytározókat építsenek.

 Az uránbányászat és a vízbázisok (818 KB pdf)

 
AZ URÁNBÁNYA EGÉSZSÉGÜGYI HATÁSAI. JÁTÉK A TŰZZEL
– Nem létezik biztonságos uránbánya
Az uránbányászat a megnövekedett porterhelés, a környezetbe kijutó radon gáz, a környezet megnőtt radioaktív sugárzása és az uránbányászat következtében mindenképpen bekövetkező felszín alatti vizek urán és nehézfém szennyeződése útján okoz egészségügyi kockázatot .
Az uránbánya környezetében lakók sugárterhelése több ok miatt nőhet meg; közvetlen sugárzás, megnőhet a belégzett radioaktív por, a belégzett radon gáz, a radioaktív por által szennyezett talajon nőtt növények elfogyasztása, vagy kontaminált víz ivása miatt (az uránbányászat során az addig gyenge, ám stabil kötésben lévő urán és egyéb toxikus nehézfémek oldott formában belekerülnek a felszín alatti vizekbe). A sugárzás károsító hatásai összeadódnak. Nem igazolható az az – elnagyolt, módszerekkel végzett és durva végpontokat kijelölő vizsgálatokon alapuló – nézet, mely szerint létezik egy küszöb, mely alatt a radioaktív sugárzás nem káros.
A toxikus és radiotoxikus hatások következményként hörgő és tüdőrák, gyermekkori leukémia és más vérképzőszervi betegségek, a csontvelő rosszindulatú daganatai, gyomorrák, a máj rosszindulatú daganatai, béldaganatok, epehólyag rák, vese és bőrbetegségek, psychés betegségek, születési defektusok kockázata megnő.

Magyarország Európában az első helyen áll a daganatos betegségek előfordulása alapján az európai országok rangsorában. A daganatos betegségek nagy száma óriási társadalmi költségekkel jár, csak a kiesett munkaerőt, az egészségügy költségeit, a szociális kiadásokat nézve is. Mindent el kellene követnünk, hogy ezen a szomorú statisztikán javítsunk, azonban egy uránbánya egy nagy város közelébe történő telepítésével éppen ellenkező irányú lépés történne.

Az uránbánya egészségügyi hatásai – játék a tűzzel (256 KB pdf)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás