Hirdetés
greenfo/MTI

Az egekbe szökhet az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása, ha a koronavírus-világjárványt követően újraindul az élet – figyelmeztetett a párizsi székhelyű Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) friss jelentésében.

“Úgy látjuk, hogy a gazdaság helyreállítását célzó, eddig bejelentett intézkedések maradéktalan és időben történő életbe léptetése ahhoz vezetne, hogy a szén-dioxid-kibocsátás rekordot döntene 2023-ban, és tovább növekedne az azt követő években” – állt a beszámolóban.

A Nemzetközi Energia Ügynökség megjegyezte: a második negyedévben a tiszta energiára szánt kormányzati pénzügyi források 380 milliárd dollárt tesznek ki. Ez az összeg a járványra válaszoló gazdasági ösztönzőcsomagok mindössze két százalékának felel meg – tette hozzá a szervezet. A megújuló energia is középpontban lesz a szeptember 7-ei Sustainable World konferencián.

Az ügynökség szerint ez a pénz körülbelül harmada annak, amennyire szükség lenne ahhoz, hogy az évszázad közepéig elérhetővé váljon a zéró kibocsátás célja.

Fatih Birol, az IEA vezetője rámutatott: az országoknak sokkal tovább kellene menniük, és a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó befektetések élére kellene állniuk. Birol megjegyezte: ha most cselekszünk, még éppen van esélyünk, hogy 2050-ig elérjük a zéró károsanyag-kibocsátásra vonatkozó célkitűzést.

A Nemzetközi Energia Ügynökség májusi jelentésében azt írta: a világnak nem szabadna több pénzt ölnie a fosszilis energiaforrásokba, ha valóban el akarja érni a zéró emissziót a század közepéig.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás