A rovat kizárólagos támogatója

A Margitszigeten élő sünöket vizsgálta egy kutatócsoport. Ennek során derült ki, hogy rengeteg kullancs van az állatokon, amelynek nagy része Lyme-kórral fertőzött. Az embereknek nem kell félniük a fertőzés miatt, viszont a kutyáknál érdemes riasztószereket használni.

Földvári Gábor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának parazitológusa az InfoRádiónak elmondta, hogy a Margitszigeten viszonylag magas a sünök száma, az állatokon pedig rendkívül sok kullancs telepedett meg. Akadt olyan sün, amelyikről több mint 200 kullancsot szedtek le, amelyeknek egy része Lyme-kórral fertőzött. A szakember elmondta, hogy a sünöket nem viseli meg a kullancsok jelenléte, nagyon ritka, hogy megbetegednének tőle. Aggodalomra az embereknek sincs okuk, mivel jól elkülönül a sünök élőhelye az emberek által látogatott területektől.

Emiatt nem is figyelhető meg a Lyme-kór halmozott előfordulása a Margitszigeten – hangsúlyozta Földvári Gábor. Az emberek tehát nem betegszenek meg az átlagosnál gyakrabban Lyme-kórtól amiatt, hogy a Margitszigeten fertőződnek meg kullanccsal – tette hozzá.

A kutyatartóknak azonban érdemes szerinte egy margitszigeti kutyasétáltatás után alaposan átvizsgálniuk az állatot és ajánlott riasztószereket használniuk. A kutyák életmódjuk miatt nyilvánvalóan sokkal több kullancsot össze tudnak szedni, mint az emberek, azonban ha az élősködőket eltávolítjuk róluk, jó eséllyel az ebeknek sem lesz semmiféle problémájuk – jelezte a szakember.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás