A 9. éve meghirdetett országos vetélkedőn az egyes nemzeti park igazgatóságok legjobb ifjú kócsagőrei mérték össze rátermettségüket és szakmai ismereteiket – hangzott el a 2022. évi Ifjú Kócsagőr Program tegnapi záróünnepségén Dévaványán.
A megmérettetés szeptember 21-23. között a házigazda Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság legértékesebb területein zajlott. A természetvédelmi őrök széleskörű, gyakorlati természetvédelmi feladatain alapuló versenyen a szakmai tudás mellett logikai és helyzetfelismerő képességeikről, valamint leleményességükről is tanúbizonyságot kellett tenniük a résztvevőknek – közölte Rácz András az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára, aki szerint a természetvédelmi őröknek egyre több kihívással kell szembenézniük, éppen ezért is az utánpótlás biztosítása rendkívül fontos feladat.
A kilencedik éve meghirdetett országos vetélkedőn az ország legjobb ifjú kócsagőrei, területi győztesei mérték össze rátermettségüket, szakmai ismereteiket. A rendezvény fődíját és a kapcsolódó jutalmakat Nemes Hajnalka nyerte el, akit Halász-Szegedi Fruzsina, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre készített fel.
A nyitónapon minden versenyző egy előadás keretében adott számot a felkészítő természetvédelmi őr mentorával töltött kéthetes szakmai gyakorlata tapasztalatairól, majd mindannyian – egy kifejezetten számukra készített – könnyített természetőri vizsgát tettek.
A következő napon különféle izgalmas és érdekes terepi feladatok várták a jelölteket, összesen tíz helyszínen. Volt ahol rögtönzött szakvezetést kellett tartani; volt ahol fajfelismerés volt a feladat, máshol védett növény állományfelmérését kellett elvégezni. A hatósági feladatokat illegális fakivágók, terepmotorosok, tűzrakók helyszíni ellenőrzése jelentette.

Az Ifjú Kócsagőr Program idei győztese végül igen szoros versenyben Nemes Hajnalka lett, akit Halász-Szegedi Fruzsina a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője készített fel. Ők vihették haza a Tutajos és a Matula díjat, valamint további nyereményük, hogy egy ötnapos tanulmányúton vehetnek részt a romániai Erdélyi-szigethegység Natúrparkban.