Hirdetés

Kutatók, természetvédő szakemberek és független természetvédelmi szervezetek részvételével rendezik meg idén augusztus 2. és 6. között a 4. Európai Természetvédelmi Biológiai Kongresszust, amely egyben a 27. világszintű konferenciának számít ebben a témakörben.

A franciaországi Montpellier-ben rendezendő szakmai rendezvény célja, hogy bemutassa a világban éppen zajló vagy még csak tervezési szakaszban lévő programokat, beszámoljon az új kutatásokról és azok eredményeiről, valamint a résztvevők megismerhessék a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a világ számos táján tett erőfeszítéseket. Az eredmények bemutatásán túl ez egy fantasztikus lehetőség arra is, hogy a kutatók, a természetvédők, a diákok és a döntéshozók is megismerhessék egymást a csodás európai városban. Épp ezért a természetvédelem területén dolgozó szakembereket, újságírókat, aktivistákat, kutatókat egyaránt várják a szervezők, hogy vegyenek részt a fórumon.

A fórum kulcsmondandója és egyben címe a „Biodiverzitás-küldetés”, amelyre a tervek szerint ismét a világ számos országából várnak a tág értelemben vett témában széles körben érintett szakembereket. A biológiai sokféleség megőrzése ma már nem választható el az élet és a gazdaság számos területétől, így nem is kérdés, hogy komoly társadalmi-gazdasági fontossággal is bír. Az átfogó sikerek eléréséhez a problémát komplexen kell kezelni, a kutatástól kezdve a végrehajtáson át egészen annak megismertetéséig. Az augusztusi fórum ennek a munkának a komplexitását mutatja be hasznos példákon keresztül, amely lehetőséget ad a szakemberek és döntéshozók számára a szorosabb párbeszéd kialakításához

Pillanatkép a 2009-es prágai 2. Európai Természetvédelmi Biológiai KongresszusrólPillanatkép a 2009-es prágai 2. Európai Természetvédelmi Biológiai Kongresszusról

Montpellier városa Dél-Franciaországban van a Földközi tenger mellett, számos nemzeti park közelében és így igazi forró pontja az európai biodiverzitásnak is, miközben a biológiai kutatások egyik fontos központja is Montpellierben, valamint a Languedoc-Roussillon régióban működik. A kongresszus szervezői között van a Montpellierben működő Agropolis International, amely egyrészt a francia kormány, másrészt helyi hatóságok támogatását élvezi és csaknem 30 kutatóközpont és felsőoktatási intézmény a tagja. 2700 kutató, oktató és 600-nál több PhD tanuló a tagja, akik a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a biodiverzitás és környezetvédelem területén kutatnak, különleges figyelemmel a mediterrán és a trópusi régióra.
A másik szervező a Fondation pour la Recherche sur la Biodiversité (FRB, magyarul Biodiverzitás Kutatásáért Alapítvány) nevű francia alapítvány, amely a kutatók és a társadalom résztvevői közötti munkát próbálja összehnagolni és szervezni.

Itt talál további információkat angol nyelven.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás