A rovat kizárólagos támogatója

Több mint 50 szlovák, osztrák és magyar fiatal vett részt július 25-27. között az ausztriai Eferdingben megrendezett első nemzetközi Naptáborban, melynek keretei között elkészült egy napkollektoros rendszer, mely a későbbiekben a helyi sportközpont melegvíz-ellátásában nyújt segítséget.

A táborban hazánkat a tényői Ady Endre Általános Iskola 20 felsős diákja képviselte, akiket tanáraik mellett a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség egy-egy képviselője kísért el a táborba. A háromnapos program keretei közt a résztvevők játékos formában megismerkedhettek a globális környezeti problémákkal és azok lehetséges megoldásaival. A szakmai programokon túl, az első nap délutánján megtekintettük Felső-Ausztria egyik legnagyobb és legrégebbi várának romjait (Burgruine Schaunberg), ahol a tábortűznél a résztvevő osztrák, szlovák és magyar fiatalok és idősebbek együtt sütötték meg vacsorájukat.

Másnap délelőtt meglátogattuk a Welios oktatóközpontot Welsben, ami leginkább talán a magyar csodák palotájához hasonlítható. A gyerekek aktívan fedezhették fel a megújuló energiák lehetséges alkalmazásait bemutató játékokat, eszközöket: örvényeket kavarhattak, saját kézzel termelt hidrogénnel lőhették ki a játék rakétát, és az ugrálásukkal előállított energia segítségével indíthatták el egy igazi házibuli kellékeit: a zenét és a világítást. Délután az aktív munkáé volt a főszerep, a kollektoros rendszer elkészítésében a mestereket nem csak a diákok, hanem a két szomszédos település: Hinzenbach és Eferding polgármestere és több képviselője is segítette.
A háromnapos programot a szerdai délelőtti globális egyenlőtlenségeket feltáró játékok és a napkollektoros rendszer ünnepélyes átadása zárta, ahova végre a napsugarak is megérkeztek és beindították a felállított napkályhát is.

Fényképek a táborból >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás