A rovat kizárólagos támogatója

Precedens értékű nemzetközi állásfoglalást sürgetett a világméreteket öltő telekspekuláció ellen a FAO. Az ENSZ egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szervezete a földbirtok viszonyokra is kiterjedő Önkéntes Irányelveket állított össze. A dokumentumot a tervek szerint 2012 első felében fogadják el.

Precedens értékű nemzetközi állásfoglalást sürgetett a világméreteket öltő telekspekuláció ellen az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) soros ülésén a Vidékfejlesztési Minisztériumban, ahol a VM szakfőosztályainak és háttérintézményeinek illetékes tisztviselői, a társminisztériumok FAO ügyekben érintett vezetői és szakértői, valamint az agráregyetemek és kutatóintézetek vezetői vettek részt.

Az elmúlt évek globális élelmiszer-válságának mellékhatásaként, világszerte ugrásszerűen megnőtt a termőföld iránti kereslet. A FAO álláspontja szerint egyre több állami és magán befektető vásárol termőterületet – túlnyomó részt a fejlődő országokban – a saját, nemzeti-élelmezés biztonságának növelése érdekében vagy spekulációs célból. Egyes források szerint 2001-2011 között, világszerte 227 millió hektár termőföldet értékesítettek vagy adtak bérbe elsősorban külföldi befektetőknek. Az ilyen stratégiai vagy spekulációs célú, nagyméretű termőföldvásárlások a célországokban gyakran súlyos társadalmi és élelmezési problémákhoz (kényszer kilakoltatások, munkanélküliség, éhínség) vezetnek.

2011-ben globális szakmai és kormányközi tárgyalások kezdődtek a nagyméretű földfelvásárlások megfékezésére és egyúttal az érintett országokban a felelős birtokpolitika és földgazdálkodás elősegítésére. Ebben a konzultációban a FAO vezető szerepet játszik. A földbirtok viszonyokra is vonatkozó Önkéntes Irányelvek (Voluntary Guidelines on the Responsible Governance of Tenure of Land, Fisheries and Forest in the Context of National Food Security) elfogadása precedens értékű nemzetközi állásfoglalás lenne a nemzeti – gazdasági – politikai érdekellentétekkel terhelt vitában. A dokumentumot a tervek szerint 2012 első felében fogadják el a tagországok.

Magyarországon a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) felügyeli a termőföld-tulajdonlást. Éppen ezért, az NFA kiemelt feladata a földspekuláció elleni fellépés. A jelenleg érvényben levő földvásárlási moratóriumnak köszönhetően külföldi magánszemélyek és jogi személyek nem juthatnak magyar termőföldhöz. 2014. május 1-jével azonban lejár a korlátozás, ezért fontos, hogy addigra az új földtörvény megfelelő jogszabályi kereteket biztosítson arra, hogy a termőföld, mint stratégiai fontosságú erőforrás nemzeti tulajdonban maradjon.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás