A rovat kizárólagos támogatója

Megérkezett az első fekete gólya pár Afrikából a Gemenci erdőbe. A madarak régi fészkelő helyüket foglalták el, jelezve, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz.

A Gemenc Zrt., a Duna – Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésének köszönhetően már bárki megfigyelheti az interneten keresztül ezeket a fokozottan védett madarakat. Az általában március közepén érkező fekete gólyák főleg a Sió csatorna torkolata és a déli országhatár közötti, Duna-menti védett erdőterületen fészkelnek kora tavasztól késő őszig.

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar.

Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

fekete gólya pár a gemenci fészekkamera képénfekete gólya pár a gemenci fészekkamera képén

Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a fekete gólyák állománya. A faj a legnagyobb létszámban a Baltikumban fészkel, a legsűrűbb hazai állománya – hozzávetőlegesen 55-60 pár – a Duna mentén, a Gemenc Zrt. területein található.

WEBKAMERA >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás