Még nem sikerült megegyeznie az RWE-nek a német kormányzattal az atomerőművek leszerelését illetően, nyilatkozta a közszolgáltató társaság pénzügyi igazgatója, Bernhard Günther.
Régóta húzódó tárgyalásokat tartanak a felek, melyek lényege, hogy a leszereléshez és egyéb munkálatokhoz a vállalatoknak mekkora összegben kell hozzájárulniuk. A német kormányzat és a közszolgáltatók ma is tárgyalóasztalhoz ülnek, azonban Günther szerint nem születhet megállapodás.
A pénzügyi vezető a Bloombergnek azt is nyilatkozta, hogy az Április 20-i részvényesi ülésen a társaság valószínűleg arról is dönt, hogy a jövőbeni osztalékokat lefelé, az áram árához korrigálva módosítják majd. Németországban az áram ára a 2008-as csúcsponthoz képest 67 százalékkal alacsonyabban áll, ami tízéves mélypontot jelent. Bernhard Günther szerint ez is jelzi az energiaszektor totális átalakulását – írta az NRGReport.
Nagy gondban az öregedő atomerőművek is
Miközben az uniós atomlobbi száz új nukleáris reaktorról álmodik Európában, az Európai Bizottság egyik tanulmánya szerint jelenleg – egy kivételével – a tagországoknak annyi pénzük sincs az atomerőműveikre, hogy a majdani leállítás utáni kötelező "takarítási" munkákat finanszírozzák. Most mondja valaki, hogy nyakunkon az atomrenenszánsz!