Közkeletű vélekedés, hogy az üvegszálas kompozitból készített, legalább 25 évig “dolgozó” szélturbinalapátok (blade-ek) környezetszennyezők, mivel a munkájuk elvégzése után “nem lehet velük mit kezdeni”, sőt néhol egyszerűen a földbe ássák “a szemetet”.
Amellett, hogy ez utóbbi gyakorlatról már bebizonyosodott, hogy kamu, és azon túl, hogy a szélenergia-iparban használt kompozitanyagokat máshol is használnak (repülőgépipar, autóipar, hajóipar), éppen mostantól telepíteni kezdik az újrahasznosítható bladeket.
Az “elássák a szélturbina lapátokat” típusú hírek időről időre bejárják a világot, és idehaza is rendszeresen felbukkannak. A beszámolók alapja mindig ugyanaz: egy olyan, a Bloomberg által is “benézett” hírről van szó, amiről ugyan elég gyorsan kiderült – a Napi is megírta –, hogy a “szenzáció”, a közölt fotó és a valóság ez alkalommal nem álltak össze valós sztorivá.
A cáfolatok nem mentek át a köztudásba, és ehhez még a US Today adatellenőrző összeállítása sem volt elegendő, hiába bizonyította, hogy a terjedő “leleplezés” nem a valós helyzetet mutatta be. Így a probléma, amelyről állítólag a Bloomberg írt – és aminek nyomán “az elásós módszer” ismertté és akár tudományosnak tűnő fórumokon is tényként közöltté vált -, bár valójában még nem is létezik, mint világméretű környezetszennyezési fenyegetés bukkan fel időnként a médiában.
Olyan nagy presztízsű médiacég is felült már ennek a kacsának, mint az Euronews, de ezt visszahangzotta nemrég a magyar Klímapolitikai Intézet (KI) is. Utóbbi orientációját jelzi, hogy az újrahasznosíthatatlansági gondolatot – mely szerint “ahol a szélenergia-üzlet tisztán piaci alapon működik, ott egyszerűen elszállítják és elássák a lapátokat. Amellett, hogy ez nagy mértékben szennyezi a talajt, az elszállításhoz három darabra kell vágni őket ipari fűrészekkel, melynek következtében nagy mennyiségű üvegpor kerül a levegőbe, majd a talajra” – a kormányzati hátszéllel helyzetbe hozott KI csak átvette. Attól a Michael Shellenbergertől, aki számukra “mondhatni meghatározó jelentőségű” hivatkozási alap, aki kívánatos klímapolitikát a leginkább az atomenergia és az urbanizáció metszéspontjaként határozza meg. (Az amerikai megmondóember tanait számos környezettudós és akadémikus is tévesnek, “rossz tudománynak” minősíti.)
Nem úgy, nem most
Az eredeti Bloomberg cikk tengeri (offshore) szélparkok leszerelt turbináinak elhelyezési és feldolgozási problémáját taglalta, a fotókon viszont egy Wyoming-i hulladéklerakóba ideiglenes engedéllyel szállított, jóval kisebb méretű turbinalapátok voltak látható, melyek ráadásul a közeli, még első generációs amerikai szélpark lapátcseréje utáni helyzetet mutatták be. Arról viszont a szöveg nem szólt, hogy a bemutatott lapáttorzók feldolgozására van már végleges megoldás, és a hulladéklerakóban e terhet csupán “pihentetik”.
Veszélyhelyzet nincs, de az igaz, hogy “helyzet van”, hiszen Európában, a kiöregedő 20-25 évnél idősebb szárazföldi szélfarmokról 3-5 éven belül több mint 14 ezer öreg turbinalapátot szerelnek le, és ezekkel kell majd valamit kezdeni. Ez szám a 2030-as – darabra, méretre egyaránt – nőni fog, így a kérdés kezelését rendszerszinten is meg kell majd oldani. De a tengeri szélturbináknál ez a kérdés még hosszú ideig nem napi szinten aktuális, mivel az offshore szélfarmok terjedése éppen csak megkezdődött az utóbbi évtizedben a világon. Ráadásul a Bloomberg cikke bár megírta, hogy az amerikai példa Európában ismeretlen, a cikket szemléző európai sajtó ezt is lefelejtette.
A beharangozott veszélyhelyzet valójába akkor állhatna elő, ha az iparág a felvázolt helyzetre nem készülne. Csakhogy ez a készülődés már évek óta aktuális.
A Napi korábban megírta már, hogy a szélenergia-ipar újrahasznosítási rátája már jelenleg is megközelíti a 90 százalékot; de azt is, hogy az üvegszálas, különböző műgyantás anyagokból épített blade kifejezetten jó segédanyagnak bizonyul a cementgyártásban, a műanyagiparban újrafelhasználható granulátum-készítésben, valamint a vegyipari bontás eredményeként különböző alapanyagok “visszanyerésében” is, sőt a városképet tuningoló köztéri hasznosításban is sikeresnek és jól skálázhatónak tűnnek különböző kísérletek.
Újabb “rossz hírek”
A katasztrófa-előrejelzők számára azonban vannak újabb rossz hírek is. A dán Vestas 2020 januárjában bejelentette, hogy már dolgoznak a hulladék nélküli turbinák kifejlesztésén, melyre az évtized végére teljes egészében átállítják a termelésüket is. Márciusban pedig Franciaországban kiadták az első olyan tanúsítványt, amely az első, 100 százalékban újrahasznosított blade-ek gyártását teszi lehetővé.
És ehhez ad további felhajtóerőt, hogy a Siemens Gamesa most azt jelentette be, hogy elkezdi gyártani és telepíteni az első újrahasznosítható lapátokat. (Mindezt azután, hogy nem háromnegyed éve a Siemens cége azt közölte, kész az első hat darab újrahasznosítható turbinalapáttal – a pilot akkor még Dániában, a cég Aalborg-i pengegyárában zajlott, a 81 méteres lapátokat azóta számos tesznek vetették alá.)
Az Egyesült Királyságban termelő Hull-i gyárában készülő RecycleBlade-eket idén nyáron kezdik felszerelni: az Északi-tengeren, az RWE Kaskasi szélerőműparkjába telepítik azokat. A 400 ezer háztartás ellátására képes Kakasi II 38 darab szélturbinája összesen 342 MW teljesítményre lesz képes úgy, hogy a német energetikai óriáscégek (a Siemens Gamesa és az RWE is) számos kísérleti megoldást is kipróbálnak és monitoroznak majd e projektben. A Siemens Gamesa számára az egyik ilyen tétel a RecycleBlade vizsgálata és a további fejlesztési irányok megtalálása. Mindez a cég 2040-es fenntarthatósági víziójának része, mely arról szól ,hogy a szélturbinákat 2040-re, a szélturbinák lapátjait pedig 2030-ra teljes egészében újrahasznosíthatóvá teszik.
