Hirdetés

Már a francia autógyártók is próbálkoztak az eljárással, ám néhány év múlva úgy tűnt, hogy feladják a kísérletezést: nem váltak be azok a műszaki megoldások, amelyek lehetővé tették volna, hogy az időigényes töltés helyett az elektromos járművek egyszerű akkumulátorcsere után folytassák az útjukat. Most úgy tűnik, újabb szereplők felmelegítik az ötletet.

Kínában egyre többen próbálkoznak ezzel, és a napokban Norvégiában – a kínai Nio autógyárhoz tartozó kísérleti telepen – megjelentek az első európai akkucserélő berendezések is. A műveletet robotok végzik: lecsavarják a jármű alsó részét, kiemelik az üres akkumulátort, majd beemelik a töltöttet. A csere kevesebb, mint öt percig tart, s a Nio azt tervezi, hogy 2025-re ezer ilyen csereállomást telepít Európa útjai mellé.

A Nio értékesítési gyakorlata is különbözik a hagyományostól: akkumulátor nélkül forgalmazza járműveit, így azok legalább tízezer dollárral olcsóbbak, mint a vetélytársak autói. A tulajdonos lízingeli az akkukat, ennek még az is az előnye, hogy a felhasználóknak nem kell tartaniuk attól, hogy a sok töltés után csökken az akkuk kapacitása. A csereakkuk ugyanis 100 százalékos teljesítményre képesek, így pontosan kiszámíthatóvá válik, hogy mekkora távolságot lehet megtenni a kocsival.

Nem véletlen, hogy az akkucserés kocsik éppen Norvégiában jelennek meg: a skandináv országban az év első három hónapjában eladott új járművek 86 százaléka volt elektromos meghajtású.
Forrás:  Az elektromos autók és akkumulátorcsere – a jövő útja?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás