A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Közel 25 éve a legmagasabb számban épülnek atomreaktorok világszerte, a kapacitásbővítési tervek rövid- és hosszú távon elsősorban Ázsiára, ezen belül is Kínára összpontosulnak – közölte a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) éves jelentését idézve a Reuters hírügynökség.

A hírügynökség birtokába került dokumentumok az International Atomic Energy Agency (IAEA) 35 országot képviselő kormányzótanácsának a héten Bécsben kezdődő ülésére készültek és még nem kerültek nyilvánosságra. Az egyik dokumentum, a Nuclear Safety Review biztonsági, a másik, a Nuclear Technology Review pedig technológiai kérdésekkel foglalkozik.

"A globális nukleáris technológiai ágazat jelentős eredményeket ért el 2013-ban a biztonság megerősítésében. Az erőművek üzemeltetési biztonsága változatlanul magas színvonalon áll" – állapítja meg a Nuclear Safety Review tanulmány. A terven kívüli reaktorleállítások terén az elmúlt években folyamatos javulás volt tapasztalható, bár nem olyan nagy mértékű, mint a 90-es években. A 30 évnél hosszabb ideje működő létesítmények – tavaly ezek adták az összes 42 százalékát – üzemeltetése azonban továbbra is olyan feladatokat ad, amelyekkel foglalkozni kell – emeli ki a dokumentum.

A földrengés és szökőár által okozott 2011-es fukusimai atombaleset a legsúlyosabb volt az 1986-os csernobili atomkatasztrófa óta és megkérdőjelezte az atomenergia kiaknázásának a jövőjét nemcsak Európában, de a világ más régióiban is. Európában Németország, Svájc és Belgium az atomenergia fokozatos kivezetése és az energiaellátás súlypontjának a megújítható forrásokra való áthelyezése mellett döntött.

A nukleáris energia békés, biztonságos és megbízható felhasználásának támogatására létrehozott IAEA aktuális jelentésében is csökkentette az atomenergia felhasználására vonatkozó hosszú távú előrejelzését – immár sorban a harmadik alkalommal. Az atomenergia ipar azonban még ezzel együtt is meg fogja tudni duplázni áramtermelési kapacitását 2030-ig, elsősorban az ázsiai növekedésnek köszönhetően. Az IAEA jelentése szerint mintegy harminc ország kezdett meg, vagy tervez nukleáris energetikai beruházást. Az atomerőművekkel jelenleg is rendelkező 30 országból pedig 13-ban vagy új atomerőmű építését, vagy valamelyik korábban leállított kivitelezés befejezését kezdték meg – írja az IAEA Nuclear Technology Review tanulmánya. "2013-ban 72 reaktor állt építés alatt, 1989 óta a legtöbb" – állapítja meg a dokumentum, hozzátéve, hogy ez néggyel több a 2010-esnél, a fukusimai balesetet megelőző évinél. Tavaly az év végén összesen 437 kereskedelmi célú atomreaktor üzemelt a világon.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás