Hirdetés
greenfo/MTI

Várhatóan a nyár végén, az ítélkezési szünetet követően veheti kezdetét a vörösiszap-katasztrófa ügyében induló büntetőper a Veszprémi Törvényszéken. Az ügyet – amelyben tizenöten, köztük a cég vezetői állnak majd a törvényszék elé – legalább egy évig tárgyalják majd.

Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai telephelyén, a X. számú vörösiszap-tároló kazettájánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat január közepén.

Az ügyész a 91 oldalas vádiratban valamennyi vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, felső határa, halmazati büntetés esetén, a felével emelkedik.
Az MTI Hírcentrum korábbi értesülései szerint a nyomozás során a vádlottak terhelő vallomást tettek egymásra. Egy eddig nem publikált szakértői jelentés szerint a Mal Zrt. műszerei 76 perccel a katasztrófa előtt vészjelzést adtak, és percre pontosan rögzítették a gátszakadás előtti órák eseményeit. A számítógépek naplózták azt is, hogy mikor nőtt meg a tározó melletti szivattyúk üzemideje, amelyből arra lehetett következtetni, hogy baj van. A vádirat szerint az ajkai timföldgyár vezetői a vészhelyzetről sem a környéken lakókat, sem a mentőket, sem a rendőröket, sem a katasztrófavédőket nem tájékoztatták. A cég vezérigazgatója, Bakonyi Zoltán az MTI érdeklődésére múlt szerdán azt mondta, nem ismeri a szakértői jelentést. Amennyiben bemutatják nekik, vagy megismertetik velük az állítólagos jelentést, akkor arra tudnak reagálni – tette hozzá.

A vádlottak ügyvédei a vádirat kézhezvételéig nem nyilatkoznak; a Mal Zrt. múlt péntekre ígért nyilatkozatot az ügyben, de a cég jogi képviselője a héten további türelmet kért.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
 

Kapcsolódó anyagok:

Virágzó hulladékbiznisz – összefonódó szálak

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás