A rovat kizárólagos támogatója

Az eddig magát zöldnek láttató Áder János tegnapi podcastjában védelmébe vette a Fertő tavi természetromboló beruházást. A  zöld szempontból is kiábrándító beszélgetésre ma reagált a köztársasági elnöknek írt levelében Kun Zoltán, a Fertő tó Barátai Egyesület titkára.

Áder János, Kék Bolygó Alapítvány alapítója

Tisztelt Áder János!

Örömmel olvastam arról, hogy 44. podcastjának témája a Fertő tó volt. Örömöm sajnos csalódottsággá változott a podcast meghallgatásával. Levelemmel szeretném felhívni figyelmét arra, hogy a Fertő tó Barátai Egyesület, mint politikától mentes civil szervezet, őszintén aggódik a Fertő tavi vizitelep úgynevezett rekonstrukciójának hatásai miatt és a beruházáshoz kapcsolódó félretájékoztatás miatt. Azok az elmúlt 3 évben megjelent cikkek (többek között itt, itt, itt), amelyeknek tartalmához Egyesületünk hozzájárult, nem pártpolitikai és/vagy választási célokat szolgáltak. Egyesületünk az április 3-ai választások után is folytatja szakmai munkáját annak érdekébe, hogy a jelenlegi túlzott léptékű beruházást Sopron MJV önkormányzatának 2014-ben készült és 2020-ban frissített Integrált Településfejlesztési Stratégiájában szereplő tervekhez (146-147. oldalak) igazítsuk.

A kiegyensúlyozott tájékoztatás keretében, egyesületünk nevében három fontos dologra szeretném felhívni a figyelmét, amelyek az Ön podcastjából kimaradtak

1) Mederben építkezés

A GYMS megyei Kormányhivatal 2021. december 27-én részleges környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezte a beruházó Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Kft-t. A felülvizsgálati dokumentáció 11-17. oldalain bemutatják a beruházással érintett ingatlanokat. Ugyanakkor az Egyesületünk részére 2022. április 25-én az illetékes vízügyi hatóság megküldte a Fertő tó jogi partvonaláról szóló határozatokat (1976-os határozat, 2012-es módosítás)- A határozatokat összevetve a környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentációval látható, hogy a beruházással érintett ingatlanok jelenleg a Fertő tó medrének minősülek. A 120/1999 (VIII.6.) Kormányrendelet 6§ (1) bekezdése alapján tavaink medrét csak meghatározott vízi létesítmények (un. mederhasználati vízilétesítmények) elhelyezésére lehet használni. A rendeletben felsorolt létesítmények között nem szerepelnek a Fertő tavi beruházás keretében tervezett szálláshelyek (szálloda, kemping, motelek, üdülőházak) és úgynevezett ökocentrum. A kormányrendelet nem rendelkezik arról, hogy a 6§(1) bekezdés alól felmentést adhat bármelyik állami szerv. Mindez véleményünk szerint azt jelenti, hogy a beruházás környezetvédelmi és építési engedélyei jogszerűtlenül lettek kiadva.

2) Örökségvédelmi hatásvizsgálat

Minden bizonnyal Ön előtt is ismert, hogy az UNESCO a beruházás megállítására szólította fel Magyarországot 2021. júniusában.

A Világörökségi Központ titkárságának honlapján elérhető az osztrák és magyar állam által közösen leadott un. State of Conservation jelentés rövid, 3 oldalas összefoglalója. Az összefoglaló 2. számozott oldalán az alábbi mondat szerepel: “Impacts on World Heritage values were assessed in a World Heritage Impact Assessment Documentation prepared in accordance with the ICOMOS Guidance on Heritage Impact Assessments for Cultural Heritage Properties.” Egyesületünk megkereste az Örökségvédelemért felelős GYMS Kormányhivatal illetékes osztályát. A Kormányhivatal 2022. április 21-ei válaszában arról tájékoztatta egyesületünket, hogy nem áll rendelkezésére Örökségvédelmi Hatásvizsgálati Dokumentáció. A dokumentáció hiányára utal az is, hogy Sopron MJV önkormányzatának az érintett ingatlanok szabályozásának megváltoztatásakor nem mellékelt örökségvédelmi jellegű dokumentációt a társadalmi egyeztetési dokumentációhoz.

Fentiek alapján jogos a feltételezés, hogy az UNESCO-nak leadott jelentés valótlan információt tartalmaz és Örökségvédelmi Hatásvizsgálat nem készült. Valótlan információt tartalmazó jelentés leadása az UNESCO részére komoly diplomácia hiba.

fertő-tó beruházás egyik látványterve forrás Fertő part -az élmények otthona

3) Turizmus mint veszélyeztető tényező

Az Egyesületünk 2020. január 22-én hivatalos panaszt adott be az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának (EBKF) a Fertő tavi beruházással kapcsolatban. Véleményünk szerint a beruházás nem felel meg az Élőhelyvédelmi és a Környezeti Hatásvizsgálati Direktívák egyes előírásainak. Panaszunk megalapozottságát bizonyítja, hogy az EBKF beadványunkat egy EU Pilot vizsgálat részévé tette. Ennek a vizsgálatnak köszönhető, hogy a GYMS megyei Kormányhivatal 2021. december 27-ei határozatában környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentáció készítésére kötelezte a Zrt-t. A Fertő Natura 2000 terület 2021-ben elfogadott fenntartási terve közepes szintű veszélyeztető tényezőként említi az alábbiakat: a “Sport, turisztikai és szabadidős tevékenységek” (kód F07) és “Zaj-, fény-, hő- vagy egyéb szennyezést okozó lakossági vagy rekreációs tevékenységek és struktúrák” (kód F24). Erre tekintettel egyesületünk véleménye szerint, amit remélhetőleg a jelenleg is folyó EU Pilot vizsgálat is megerősít majd, a Fertő tavi vízitelep fejlesztése a Natura 2000 terület elsődleges természetvédelmi céljait nem szolgálja, azokkal kapcsolatban a veszélyeztető tényezőket fokozni fogja. Ezért a fejlesztés jelenlegi formájában nem támogatható a Natura 2000 területen belül.

Végül szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy nem pusztán a civil szervezetek fogalmazták meg fenntartásaikat a beruházással kpcsolatban. A Zöld Ombudsman is figyelemfelhívást tett közzé a beruházáshoz kapcsolódóan és vizsgálatát a Fertő tónál csak azért függesztette fel, mert jelenleg egy per is folyik a környezetvédelmi engedélyhez kapcsolódóan. Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya is a beruházás megállítására szólított fel 2021. december 17-ei állásfoglalásában.

A Fertő tó, mint világörökségi terület, az emberiség közös kincse, ezért megérdemel annyi figyelmet, hogy a jelenlegi túlzó beruházás kritikusainak (pl. Egyesületünk) a véleményét is meghallgassák. Amennyiben a Kék Bolygó Alapítvány egy podcast keretében újra szeretne foglalkozni a Fertő tavi beruházás kérdésével, egyesületünk szakértői szívesen állnak rendelkezésére. Szakértőink szívesen vesznek részt egy a beruházó képviselőjével közös vitán is.

Üdvözlettel, Kun Zoltán,  Fertő tó Barátai Egyesület titkár

 

Én a végsőkig fogok küzdeni, amíg lehet!

Mi a közös bennük: Balaton, Velencei-tó, Fertő tó, Tatai Öreg-tó. A kirándulási célpont mellett az, hogy az Orbán közeli vállalkozók sok-sok közpénzzel megtámogatott szálloda és kikötő beruházásainak helyszínei.  Milyen szabálytalanságok kísérik a természetkárosító építkezéseket?  Mit tehetnek a környezetüket és a jövőjüket féltő civilek egy antizöld kormánnyal szemben? A természeti örökségeink tönkretétele elleni harcról mesélt a greenfo korábbi podcastjában a Nagy Tavak Koalíció képviseletében Kun Zoltán.

Kapcsolódó anyagok:

Áder János már zöldnek sem látszik: nem a tó, hanem a part beépítése mellett állt ki.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás