Hirdetés

Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága szeptember 19.-i ülésén 15 igen szavazat és 6 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítását célzó javaslatot.
Csepregi István, a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: az 1995-ben elfogadott törvény módosítását a hatálybalépése óta megalkotott vám- és a hulladékgazdálkodásról szóló törvény indokolja.A Környezetvédelmi Minisztérium számításai szerint nem jelentene számottevő terhet az új termékdíj a gazdaság szereplőinek. Az új termékdíjat a festékekre, hígítókra terjesztenék ki a javaslat szerint, differenciálva a környezetbarát és kevésbé környezetbarát termékek között. Ez az új termékdíj 2,5-3 milliárd forintos többletbevételt jelentene a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatnak, ez a teljes bevétel 10 százaléka. Ugyanakkor a tárcánál tovább folyik az úgynevezett környezetterhelési díj bevezetésének előkészítése. Egy ilyen díj egyrészt csökkentené a környezetterhelését, másrészt jobban bevonná a gazdaság szereplőit a környezetvédelmi fejlesztések finanszírozásába.
A környezetvédelmi bizottság tagjai tájékoztatást kaptak az Országos Hulladékgazdálkodási Terv előkészületeiről. A miniszter többek között elmondta: a kommunális hulladékok elhelyezésére országosan 728 engedélyezett lerakó áll rendelkezésre. Ezek közül viszont csak 73 rendelkezik megfelelő műszaki védelemmel. Az Európai Unió ISPA-támogatásával, jelentős állami hozzájárulással már megkezdődött a korszerű regionális lerakók kiépítése, ez a munka a következő években számottevő változást hoz majd. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi törvény az üzemanyagok, a gumiabroncsok, a hűtőszekrények, a csomagolóanyagok, az akkumulátorok és a gyógyszerek csomagolóeszközei után ír elő termékdíj-fizetési kötelezettséget.
2001. szeptember 19., szerda (MTI)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás