A rovat kizárólagos támogatója

A nagyszabású program első létesítményének alapkövét Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter helyezte el október 8-án a Heves megyei Poroszlón.

A zöldtárca vezetője az eseményen az emberközpontú, nyitott és hatékony természetvédelem megvalósítását szolgáló minisztériumi törekvésekről beszélt. Rámutatott: a nemzeti parkok Magyarországon egyúttal regionális hatóságok is. Ahhoz azonban, hogy a parkok munkatársai a bürokratikus teendők helyett elsődleges feladatukkal, a természetvédelemmel, kutatással és bemutatással foglakozhassanak, át kell alakítani működési struktúrájukat. Ezzel a lépéssel hamarosan valódi nemzeti parkokat hoznak létre, melyek ugyanúgy működnek majd, mint Európa bármely hasonló intézménye.
A Tisza tavi ökocentrum első létesítménye egy 1200 méteres palló-utas tanösvény és madárvárta lesz. A Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében lévő terület egyébként rendkívül gazdag madárvilága miatt a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmét biztosító Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik.
A mintegy 100 millió forintos beruházásra az ökoturizmus fejlesztését szolgáló kormányzati forrásból biztosítják a fedezetet; s ebből a pénzből elkészülnek a további beruházások tervei is. A következő években a többi között fogadó- és kiállítóközpont, kerékpáros tanösvény és a víziturizmus infrastruktúrája is megépül a tó körül. A fejlesztések összes költsége mintegy félmilliárd forint lesz.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás