A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: atlatszo.hu

Páratlan értékű természetvédelmi területet veszélyeztetne az a 18 kilométeres útszakasz, amit az M3-as autópálya és az M2-es autóút között kíván megépíteni a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Ezt állítják azok a fóti és mogyoródi lakosok, akik petícióval tiltakoznak az összekötő út, szerintük természetromboló, nyomvonala ellen. Az útépítésnek ugyanakkor sok veresegyházi és csomádi lakos örül, mert meggyorsítaná számukra a Budapestre való bejutást. 

Csakhogy az új út megépítése másféle érdekeket is szolgál: jelentősen meg fogja könnyíteni a gödi Samsung-gyárba való beszállítást és gyors elérhetőséget biztosít az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó gödöllői, salgótarjáni és bátonyterenyei cégek számára.

Évek óta szerepel a magyar kormány ígéretei közt annak a településeket elkerülő útnak a megépítése, amely az M3-as autópályát kötné össze az M2-es gyorsforgalmi úttal. 2020-ban Veresegyház önkormányzata egy tájékoztatást tett közzé a tervezett út minisztériumi támogatottságáról. Az új út megépítésével csökkenni fog Csomád, Fót, Mogyoród, Szada és Veresegyház belső forgalma – hangoztatja a kormány és sok helyi lakos –, emellett pedig gyorsabbá válik a fővárosba való bejutás ezekről a településekről.

301-es számú Y alakú tervezett út az M3-as autópályát kötné össze az M2-es gyorsforgalmi úttal forrás Nif.hu

Az Átlátszó cikkében rámutat, hogy bármennyire hangsúlyozzák a kormányzati szereplők, hogy a régió közlekedésének fejlesztése és a 301-es út megépítése a lakosság érdekében történik, legalább ilyen fontos – ha nem fontosabb – szempont a külföldi multicégek közlekedési infrastruktúrával való kiszolgálása.

A címlapkép a fóti Mogyoró utcában, a Fóti-Somlyó természetvédelmi terület szélén készült. fotó: Átlátszó/Bodnár Zsuzsa

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás