Dunatetétlen határában egy Olaszországban meggyűrűzött széki lilét sikerült megfigyelni, amely már fiókát is nevel. A széki lile országos állománya még a 10 párt sem éri el. Gyakorlatilag már csak a Kiskunsági Nemzeti Park területén költ rendszeresen, a Fertő-tónál ritkán, alkalmi fészkelései figyelhetők meg.
A széki lile állományának nagy része Eurázsia és Észak-Afrika tengerpartjain és sós tavain költ. Kárpát-medencei előfordulása kisszámú ugyan, de rendszeres. A fészkelő állomány szinte mindenütt fogyatkozik Európában, így hazánkban is. Magyarországon az egyik legveszélyeztetettebb fészkelő madárfaj, a megfigyelések szerint már csak néhány pár jelenik meg nálunk évente. Hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft.
A megfigyelt példányt 2010 tavaszán gyűrűzték színes jelölőgyűrűvel Olaszországban, Pescara közelében, majd 2013-ban és 2014-ben is azonosították vonulás közben Olaszországban, Senigalliánál. Most viszont költés közben azonosította a madarat Dunatetétlen határában Bárdos Tibor, természetvédelmi őrkerület-vezető. Ez az első külföldi gyűrűs széki lile megkerülés hazánkban.
A szikes tavak benádasodása, benövényesedése és tartós kiszáradása a széki lile fészkelő- és táplálkozóhelyeinek eltűnését eredményezik. Kifejezetten fontosak számára a legeltetett, rövidre rágott füvű területek, ahol a kültéri állattartás megteremti neki a kedvező feltételeket.
2020-ban Soltszentimre térségében, Apajon, Kelemen-széken és Miklapuszta északi részén is fiókákat figyeltek meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Ezek a sikeres fészkelési adatok kivétel nélkül rendszeresen legeltetett területekről származnak. Szórványos megfigyelések egyéb szikes területről is kerülnek elő, így a régebben jó széki lilés helynek számító Böddi-székről is, ahol jelenleg LIFE projekt segítségével lendül fel újra a külterjes legeltetés a szikes tó környékén.
A széki lile meglehetősen apró, átlagos testhossza 15-17 centiméter, szárnyfesztávolsága 42-45 centiméter, testtömege 39-56 grammot nyom. Felismerhető a nyakoldalon lévő foltról, ami a mellén nem ér össze. A hím tarkója vörhenyes barna, fehér homlokát felülről fekete tollak szegélyezik. A tojó ennél egyszerűbb, fakóbb színezetű. A talajon mozgó rovarokat, pókokat vagy a sekély vízben nyüzsgő apró gerinctelen élőlényeket fogyasztja. A földön fészkel, így fészekalja folyamatos ragadozóveszélynek van kitéve.
