A rovat kizárólagos támogatója

A Duna-Tisza közi homokhátságon az 1970-es évektől jelentős szárazodás figyelhető meg, mely veszélyezteti a térség gazdasági termelékenységét és a vízigényes élőhelyek fennmaradását. Jelenleg nincs konszenzus a szárazodást kiváltó tényezők egymáshoz viszonyított szerepéről. A homokfásítás alkonya és az ártérfásítás hajnala.

A legellentmondásosabb a homokfásítás kérdése, mely a homoki erdőgazdálkodás nagy múltja miatt „tabunak” számít. A most megjelent A homokfásítás alkonya és az ártérfásítás hajnala c. tanulmányban a szerzők a homokhátság erdeinek hidrológiai hatásait tekintik át, és levezetik, hogy negatív vízmérleget generálnak, így szárító hatásuk megkérdőjelezhetetlen. Míg több, a szárazodásban közrejátszó tényező szerepe csökkenő tendenciát mutat, a homoki erdőké arányában növekszik, így új erdők telepítése nem ajánlott, sőt, az erdőborítás csökkentése indokolt a letermelésre kerülő faültetvények újratelepítésének mellőzésével. A fásítás súlypontját folyóink ártereibe érdemes áthelyezni, melynek együtt kellene járnia azok kibővítésével, azaz az árterek részleges restaurációjával.

A Természetvédelmi Közlemények legfrissebb (Évf. 27 2021) számában jelent meg Tölgyesi Csaba, Bátori Zoltán, Deák Balázs, Erdős László, Hábenczyus Alida Anna, Kukla Luca Sára, Török Péter, Valkó Orsolya és Kelemen András tanulmánya:  A homokfásítás alkonya és az ártérfásítás hajnala (1,4 MB pdf.)


Az írással kapcsolatban dr. Rigó Mihály ny. mérnök küldte el szerkesztőségünknek véleménycikkét.
A gazdagon illusztrált írás itt: Más szemében meglátja a szálkát, magáéban nem a gerendát (2,7 MB pdf.)

Kapcsolódó anyagok:

A faültetés nem mindig segíti a klímavédelmet – figyeljünk inkább oda az őshonos növényzetre!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek