A rovat kizárólagos támogatója

A legveszélyeztetettebb parlagisas-fészkek őrzésére várnak – főként tanuló – önkénteseket a Jászság, a Közép-Tisza, a Hevesi-sík és a Dévaványai-sík Különleges Madárvédelmi Területen kerül sor 2014. április 11-augusztus 1. között.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) – együttműködve a Hortobágyi, a Bükki és a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatósággal – a HELICON LIFE+ projekt keretében ismét parlagi sas fészekőrző akciót hirdet önkéntesek számára április közepétől augusztus elejéig. Az egyesület a felnőttek és nyugdíjasok mellett kiemelt segítőként számít középiskolai tanulókra, főiskolai és egyetemi hallgatókra, akik számára természetesen igazolást is ad a szervezet.

Az akció célja kettős. A legfontosabb feladat a globálisan veszélyeztetett, hazánkban fokozottan védett parlagi sas magyarországi költőállományának (mely egyben az európai uniós állomány kétharmada) megóvása a fészkelési időszakban jelentkező emberi zavarástól, esetleges bűncselekményektől (mérgezés, lelövés, fészekrablás). Amennyiben az önkéntes sasőrök bármilyen zavarást tapasztalnak, mobiltelefonon azonnal értesítik a védelmi program munkatársait, akik megteszik a szükséges intézkedéseket. Emellett a folyamatos távcsöves, teleszkópos megfigyelés fontos adatok összegyűjtését is lehetővé teszi a sasok viselkedéséről.

Az önkéntesek félnomád, expedíciós körülmények között, heti váltásban végzik a fészekőrzési feladatokat, amit egy-egy helyszínen minimum 2, maximum 3–4 fő lát el. A madarak nyugalmának biztosítása érdekében a fészekmegfigyelés mintegy 1 km-es távolságból, távcsővel és teleszkóppal történik.

Részletek a fészekőrzésről >>>

Háttérinformáció a parlagi sasokat fenyegető veszélyekről

További információ
Orbán Zoltán MME munkatárs
20/425-9450, orban.zoltan@mme.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás