A rovat kizárólagos támogatója

Szinte nyomtalanul eltűntek a Közvágóhíd épületei. A magyar ipartörténet fővárosilag védett épületegyüttesét néhány nap alatt ledózerolták úgy, hogy még a ferencvárosi önkormányzat sem tudott lépni az ingatlan megmentéséért. Az értékes telken szállodát lakásokat és irodákat épít Orbán Viktor (és Recep Tayyip Erdoğan török diktátor) kegyeltje: Adnan Polat beruházó.

A karácsonyi ünnepek alatt tették ki a bontási határozatot a kerületi kormányhivatal honlapjára, így szinte senkinek nem jutott a tudomására az, hogy elbontják az egykori Közvágóhíd épületeit. Az elmúlt évtizedek alatt alaposan lepusztult épületegyüttes ugyan fővárosi védettséget élvezett, de ez sem gátolta meg a beruházó török céget abban, hogy viharos gyorsasággal ne bontsa el az ingatlanegyüttest. A Közvágóhíd műemléki védettséget nem élvezett, de a Fővárosi Közgyűlés 1994-ben fővárosi védelmet szavazott meg a területnek.

Egy 2018. július 27-i határozatban a kormány kiemelt beruházásnak nyilvánította az építkezést, a napi.hu tudomása szerint így fordulhatott elő, hogy még Ferencváros új polgármestere, a független Baranyi Krisztina is csak a sajtóból értesült a bontásról. Emiatt tenni sem tudott a drasztikus bontási akció ellen. Viszont az októberben leköszönt polgármesterrel, a fideszes Bácsaki Jánossal a török vállalkozó, Adnan Polat már 2017-ben felvette a kapcsolatot –  aki meg ugyan ebben az évben nyáron vásárolta meg a területet. Erről a ferencvárosi önkormányzat Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottságának ülésén hangzott el előterjesztés.

“2018. márciusban a cég bemutatta terveit az épített örökség védelméért és a városfejlesztésért egyaránt illetékes Fővárosi Önkormányzat Városépítési Főosztálynak. A bemutató alapján Budapest főépítésze, Mártonffy Miklós főosztályvezető írásba foglalta szakmai véleményét (19. sz. melléklet). Véleményében kevésbé intenzív beépítést, a védett épületek szélesebb körének megtartását, azokhoz az új építéssel magasabb fokú illeszkedést tartott szükségesnek. Ezeket a kerületnél lefolytatott településképi véleményezési illetve bejelentési eljárásban lehetett volna érvényesíteni” – írja az épületről szóló összefoglalójában a kerületi dokumentum, amely szerint ezt követte, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügynek minősítette a beruházást.

Sok kézben a terület

Az értékes ferencvárosi ingatlant korábban A 100 leggazdagabb című kiadványban is fellelhető Ináncsy Miklós cége birtokolta, aki előbb egy holland befektetőcégnek adott el a 14,5 hektárnyi óriási telekből 5,5 hektárnyit, majd két évvel ezelőtt a török beruházónak 4,6 hektárt. Míg a megmaradt területen ő maga építette fel az Allure lakóparkot.  A cégirattokból is kiderült, hogy a PD Real Estate Kft. a miniszterelnökkel is jó viszonyt ápoló török Adnan Polat érdekeltségi körébe tartozik. Az ingatlanegyüttest piaci információk szerint 8 milliárd forintért szerezte meg a török cég – s ebbe a területen kívül az egykori Közvágóhíd régi épületei is beletartoztak. Az adásvétel idején több tucat cég bérelte a jórészt lepusztult épületeket, de vágóhíd már évek óta nem üzemelt a területen.

Még bizonytalan, hogy mi lesz a területen

forrás: Fortepan

A Közvágóhidat 1870-ben építették és a nyolcvanas évek közepéig működött itt marhavágóhíd. Az épületegyüttest Budapest gyomrának is nevezték, mert innen látták el tőkehússal és húskészítményekkel a fővárost és ennek agglomerációját. A ledózerolt területen – a sajtóban eddig megjelent hírek szerint – lakó- és kereskedelmi ingatlanokat valamint egy szállodát is terveznek. A neves Chapman Taylor tervezőiroda interneten is hozzáférhető tervei szerint összesen 280 ezer négyzetmétert építenének be, ez nagyobb, mint a Rákóczi-híd túloldalán most épülő Buda Park.

 

A kíméletlen dózerolást követően a terülten megmaradt egy, a díszes főbejárat mellett álló kis épület – szimmetrikus párját még a II. világháború alatt egy bombázás tette a földdel egyenlővé – és az egykori víztorony. Minden mást viszont elbontottak. Egyes, meg nem erősített hírek szerint a vágóhíd épületének egy részét is újjá kívánja építeni a beruházó – ám ezt megelőzően az ide tervezett többszintes mélygarázs helyét “bányásszák” majd ki. A feltételes mód azért mindenképpen indokolt, mert az új épületkomplexum építési engedélye egyelőre – ha van – nem nyilvános. Mivel ezt az építkezést a kormány már korábban kiemelt beruházássá nyilvánította az engedélyezési eljárások akár órák alatt megszülethetnek, vagy már elkészülhettek.

beton, profit, álomváros.

Így meglehet, hogy már létezik elfogadott terv az épületegyüttesre. A területen szerencsére megmaradt másik “történelmi” épület, az egykori hústőzsdének helyet adó ház, amely viszont az Allure lakópark területén található, és a tervek szerint része lesz egy másik, Ináncsy Miklós és fia által megálmodott szállodafejlesztésnek.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek