A rovat kizárólagos támogatója

A magyar kormány szerint a szankciók tehetnek a magas gázárakról, és a szankciók feloldásával visszaesne a gázár az azok meghirdetése előtti alacsony szintre.
Ennek az állításnak egyik eleme sem igaz. Jávor Benedek véleménycikke.Nézzük meg közelebbről.
1. A gázszállításokra – ahogy azt már sokan sokszor elmondták – jelenleg nem vonatkoznak szankciók, így azok nem is lehetnek felelősek a magas gázárért.

2. Ennek oka valójában az orosz szállítások leállása a legtöbb európai partner irányába, és az így az orosz fél egyoldalú és szerződésszegő döntései nyomán kialakult kínálati hiány. Az első grafikonom a holland TTF gáztőzsde árainak az alakulását mutatja, és jól látható, hogy a gázárak intenzív emelkedése 2021 nyár végén indult el, éppen amiatt, mert az orosz fél már a háború előkészítéseként elkezdte csökkenteni a szállításokat Európának. Ezen pedig nem a szankciók feloldása, hanem az orosz fél részéről a szerződéses kötelezettségeknek megfelelő gázszállítások helyreállítása segíthetne. A magyar kormánynak erre kellene felszólítani Oroszországot, Szijjártó Péternek ezt kellene követelnie Szergej Lavrovtól, nem pedig a szankciók káros hatásairól hazudoznia a nyilvánosságban.

 

3. Világosan látszik az is, hogy a szankciós politika bármilyen változása nélkül a gázárak az elmúlt napokban a 2021. decemberi, tehát az ukrajnai orosz agresszió előtti szintre zuhantak vissza, egyszerűen annál fogva, hogy az európai gáztárolók feltöltése a végéhez közeledik, így a kereslet csökkent. A szankciók módosítása nélkül is erős korrekció tapasztalható a gázárakban, amit csupán az Északi Áramlat gázvezetékeket érintő incidensek (robbanások) fordítottak ismét emelkedő tendenciába. Hogy mi történt a gázvezetékeknél, és ki felelős érte, azt jelenleg nem tudjuk pontosan, de korántsem zárható ki, hogy orosz beavatkozások állnak a háttérben, amelyek célja éppen a gázárak ismételt felhajtása.

4. Az aktuális tőzsdei gázárak egyébként messze nem befolyásolják általában olyan mértékben a gázárakat, mint azt sokan gondolják. A szállított és felhasznált gázmennyiség töredéke forog a gáztőzsdén, nagy részét hosszú távú szerződések keretében kialkudott képletek alapján árazva adják át az egyes nagy vásárlóknak vagy országoknak. Ezek egészen más dinamikát mutathatnak a tőzsdei árakhoz képest, az alkalmazott árképlet függvényében. Jellemzően valamilyen olajtermék, vagy olajtermékek kombinációjának árváltozásához igazítják a gázárakat, az olajárak pedig (mivel sokkal rugalmasabban szállítható, máshonnan pótolható termékről van szó) sokkal kisebb áringadozást mutatnak az elmúlt 1 évben.
A 2. grafikonon látható, hogy a Brent kőolaj ára jelenleg a 2021. őszi szinten van, de a nyári csúcspontján is csak 50%-kal haladta meg a 2021 őszi szintet, nem pedig ötszörös árváltozás volt, mint a TTF gáz esetében.

Magyarország tragédiája, hogy a kormány egészen elképesztően rossz szerződést írt alá Oroszországgal, amely valóban lényegében a holland tőzsdei gázárhoz köti a magyar fél által fizetendő árat. Így hazánknak most a brutálisan dráguló tőzsdei árat kell fizetnie a gázért, míg más vásárlók esetében az árképlettől függően, de átlagban sokkal kevésbé növekvő árakkal kell szembenéznie. Belgiumi háztartásunk energiaszámlája (gáz+villany) mintegy 60%-kal nőtt az elmúlt időszakban bármiféle rezsicsökkentés vagy hatósági ár nélkül, ami persze komoly növekedés és teher, de messze nem az a sokszoros emelkedés, amellyel a magyar háztartások jelentős része kell, hogy szembenézzen most. Ezt a csekélyebb növekedést a belga állam amúgy támogatásokkal részlegesen még kompenzálja is a rászoruló háztartások számára.

5. Az EU lépései a gázhelyzet kezelésére egyébként pozitív hatásúak, a tárolók feltöltésével és az alternatív szállítási útvonalak kialakításával biztosították, hogy ha nem is nézünk elébe könnyű télnek, de az EU polgárai nem fognak fagyoskodni a gázhiány miatt. Az intézkedések hatására egyébként mostanra a gázárak is csökkenésnek indultak (az Északi Áramlat 1-2-t érintő incidensek sajnos megfordították ezt a tendenciát). Mindezen intézkedésekben egyetlen tagállam nem vett részt igazán, és keresett különutas megoldásokat, ez pedig Magyarország. Amely egy párját ritkítóan drága beszerzési forráshoz ragaszkodik körömszakadtáig, amelyen keresztül intenzíven finanszírozza Oroszország ukrajnai agresszióját. A magyar kormány egyre nyíltabb oroszpártiságát és az orosz háborús erőfeszítések támogatását a magyar háztartások az energiaszámláikon keresztül fizetik meg.

6. Összegezve: a magas nemzetközi gázárakért nem a szankciók, hanem Oroszország felelős. Amúgy a szankciókért is, ha nem támadják meg Ukrajnát, nincsenek szankciók sem. Az egész zűrzavar oka Oroszország hódító, birodalmi háborúja, ennek pedig a leggyorsabban megint csak Oroszország tud véget vetni, ha sürgősen kivonul a megtámadott, szuverén Ukrajnából. Magyarország külön baja a kormánya által Oroszországgal megkötött rendkívül előnytelen gázszerződés, amely egészen drámai áremelkedést eredményezett a magyar gázbeszerzésben, amit most a fogyasztóknak kell megfizetniük. A szankciók feloldása egyik bajunkon sem segítene, csupán annyit jelentene, hogy Európa kapitulál egy háborús agresszor előtt. Felteszem, a magyar kormánynak pont ez a célja. Csak hogy tudjuk, mire is használnak minket, magyar állampolgárokat.

És most azért rendeznek nemzeti konzultációt további milliárdokért, hogy elhitessék, nem a totálisan becsődölt, ostoba magyar energiapolitika következménye a magyar katasztrófahelyzet, hanem az EU-s szankcióké.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás