Hirdetés
Forrás: népszava

A járványra hivatkozva nem fizetné ki idén a buszvásárlásra ígért támogatást a kabinet – tudta meg a Népszava. Ezzel hitelfelvétebe hajszolhatják a várost. Vajon a fölösleges sportberuházásokat miért nem állítják le?

– A koronavírus mintegy 1000 milliárd forint bevételkiesést és ugyanekkora nem tervezett védekezési kiadást vonhat maga után, ami önmagában 2000 milliárd forint mínusz a jövő évi állami költségvetésben. Éppen ezért azt javasoljuk a fővárosnak, hogy a buszok cseréjére ígért 3,2 milliárd forintos támogatást jövőre utalhassa a központi költségvetés. Erről szerdán fogunk egyeztetni Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettessel – válaszolta a Népszava kérdésére Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Nem ez lesz az első járvány elleni védekezésre hivatkozó önkormányzati elvonás.
A veszélyhelyzet kiváló lehetőség a helyi képviselő-testületek mozgásterének további szűkítésére. A gépjárműadó elvonása, az iparűzési adó szeptember közepéig történő befagyasztása, valamint a parkolás ingyenessé tétele ugyan minden településre egyformán vonatkozik, de a fővárosi és a kerületi önkormányzatok, illetve az ellenzéki vezetésű városok számára igazán nagy teher. S hogy ez nem feltétlenül kapcsolódik a járványügyi védekezéshez jól mutatja a parkolás ügye: a miniszterelnök által mintaként emlegetett Bécsben már jó ideje újra fizetni kell. De láthatóan még nincs vége az ellenzéki vesszőfutásnak.

Az ellenzéki kerületi önkormányzatok egymás után kapják a 2020-es költségvetésbe betervezett fejlesztési támogatások elvonásáról szóló határozatokat. Ferencváros 400 milliótól, Józsefváros 1,125 milliárd forinttól esett el. S most következik a főváros 3,2 milliárdja.

A kormány tavaly júliusban a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján úgy döntött, hogy támogatja a fővárosi közösségi közlekedés autóbusz-járműparkjának cseréjét. A programra 3,2 milliárd forintot biztosított, és felhívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy kössön támogatási szerződést a BKV Zrt.-vel. Csakhogy az ellenzéki Karácsony Gergely győzelmét hozó önkormányzati választások után már nem volt annyira sürgős a dolog. A kabinet a tavaly nyári kormányrendeletben még azt vállalta, hogy idén január 31-ig aláírja a járműbeszerzéshez szükséges támogatási szerződést, de februárra se sikerült nyélbe ütni a megállapodást. A Népszava erről szóló cikke után a kormány és a főváros egymást támogatva erősítgette: meglesz a pénz.

– A kormány állja a szavát, a BKV megkapja a 3,2 milliárdos támogatást új buszokra – jelentette ki februárban Fürjes Balázs, bár azt azért nem mulasztotta el hozzátenni, hogy a fővárosi önkormányzatnak be kellett volna nyújtania egy úgynevezett támogatási kérelmet és szakmai programot, de addig egyiket sem tette meg. Ha ez megvan, „kötünk egy támogatási szerződést, és az aláírás után megy a pénz”. A késlekedést a városháza sem vitatta. Karácsony Gergely főpolgármester levélben kérte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy szerezzen érvényt a kormány korábbi döntésének. Mindezek ellenére a pénz még mindig sehol. Az M3-as metró felújítása viszont a járvány ellenére is halad és egyelőre nem módosítottak a középső szakasz lezárásának tervezett november elsejei határidején sem. Erre az időpontra kellene beszerezni a pótláshoz szükséges 37-40 darab új Mercedes Conecto autóbuszt. A BKV rendelkezik is egy érvényes szállítói szerződéssel, amit egy évvel ezelőtt írt alá az Inter Traction Electrics buszgyártóval. Opciókkal együtt összesen 100 plusz 100 jármű vásárlására van lehetőség, csak éppen hiányzik a forrás. Ha őszig nem jönnek új buszok, akkor a főváros közlekedési cége nem tud mit forgalomba állítani, hogy elvigye a legzsúfoltabb belvárosi részen az utasokat.

Márpedig a hármas metró Tarlós István korábbi főpolgármester közlése szerint munkanapokon 520-540 ezer utast szállít, csupán a Nyugati-pályaudvaron például 130 ezernél is több ember fordul meg egyetlen napon. Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a Népszava kérdésére válaszolva most elismerte: kormányzati részről felmerült a támogatás kifizetésének elhalasztása, de nagyon bízik benne, hogy ki tudják „taposni” a kormányból ezt a 3,2 milliárdot, mivel a „ metrópótlásnak mennie kell”. Ehhez viszont a meglévő járműpark kevés – tette hozzá. Azt sem tagadta, hogy kényszerűségből felmerült a hitelvelvétel is. Karácsony Gergely kabinetje már tárgyalta is ezt a lehetőséget és engedélyt adott a BKV-nak egy erről szóló javaslat kidolgozására.
A másik alternatíva a régi, használt buszok vásárlása lenne. A BKV menedzsmentje ezt már korábban is felvetette a társaság igazgatóságának, mondván az idő szorít: a buszokat már rég meg kellett volna rendelni. Így véli ezt a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) is, amelynek egykor szóvivője volt Vitézy Dávid, jelenlegi elnöke, Dorner Lajos, aki Tarlós István tanácsadójaként dolgozott. Az egyesület már februári Facebook bejegyzésében azt írta: az új buszok őszre csak akkor készülhetnének el, ha már gyártanák azokat.
A Népszava más forrásai szerint új megrendelés esetén legalább 1,5 évre, míg meglévő szerződés opciójának lehívásakor 6-8 hónapra becsülhető a szállítási időt. Ráadásul a BKV csak akkor rendelhet buszt, ha már a számláján van a pénz és rendelkezik az állami buszbizottság engedélyével. (Itt érdemes felidézni: Tarlós buszvásárlási tervét éppen ezzel akadályozták meg annak idején, holott már túl volt egy eredményes közbeszerzésen is.) A BKV Igazgatósága azonban nem támogatta a „roncsderbit”. Az igazgatóság szerint a kiszuperált nyugat-európai buszok vásárlása szembe menne az új városvezetés klímavédelmi céljaival és környezetvédelmi programjával és tovább fokozná a BKV versenyhátrányát a többi buszos szolgáltatóval szemben.

Van, amire jutott forrás

A sors fintoraként a Volánbusz márciusban kapott 3,2 milliárd forintot 30 új autóbusz vásárlására, amelyek 10 hónapon belül forgalomba állnak a főváros egyes agglomerációs vonalain. Miközben Budapestnek nincs mit beállítani az M3 metró pótlására.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás