Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a turizmus és a természetjárás fejlesztése az országépítés olyan fontos része, amelyet az ország védelme közben sem szabad mellőzni. Orbán 1000 méterre felvitte a legkisebb lányát is, akivel közös szelfijüket megosztotta a Facebook-oldalán.

A kormányfő ma a galyatetői turistaközpont átadásán mondott beszédében a migrációs válságra utalva hangsúlyozta, az országot meg kell védeni, és ebben nem lehet engedményt tenni, ugyanakkor a kormány a normális élet építéséről sem mondhat le. Ennek pedig egyik fontos eleme a természetjárás fejlesztése, ami lehetővé teszi, hogy “az ország valóban a miénk lehessen”, belakható és elérhető legyen legtávolabbi pontja is – fogalmazott Orbán Viktor. A felújított galyatetői turistaközpontról azt mondta, az a fejlett európai országok bármelyikében is a kiválóbbak közé tartozna. 

Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a Galyatető Turistacentrum átadásán
 

A miniszterelnök hangsúlyozta: a természetjárás területén is most kell összeállítani a következő évek pénzügyi programjait, ezért arra bíztatta a Magyar Természetjáró Szövetséget, a civil szervezeteket, az érintett önkormányzatokat, erdészeteket és az egyházakat, “rakják össze” elképzeléseiket és tegyék le a kormány asztalára, hogy beilleszthessék a fejlesztési tervek közé. Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke felidézte: két és fél év alatt erdőgazdaságok és civil szervezetek együttműködésével valósult meg a program. Szavai szerint a projekt ékköve a galyatetői turistacentrum, valamint a közelben lévő felújított kilátó. “A mai nappal nem csak egy házat nyitunk meg, hanem, reményeink szerint egy új, a komplexum üzemeltetésére vonatkozó modellt is megmutatunk” – fogalmazott Garancsi István. 


Dől a közpénz Garancsi természetjáróihoz, több mint egymillió forint jut a kékkör minden kilométerére. A túrázók mellett azért a család is jól jár. Közbeszerzéseiken az ócsai devizásgettót is építő Veszprémber Zrt. is szépen szerepel, amelyben tulajdonos Garancsi nővére is.     Megéri kéktúrázni >>>


A Galyatető Turistacentrum újjászületésének mozgóképes krónikája 

Jung László, a Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumi partnere, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: az erdő védelmi, gazdálkodási és közjóléti szerepet is ellát. Azt mondta, szigorú gazdálkodási keretek között soha nem mondhatunk le az erdő folyamatosan megújulni képes termékéről, a fáról. Az erdő ugyanakkor a légkör egyik legnagyobb szén-dioxid-szint szabályozója is – fűzte hozzá. Arról is beszélt, hogy az erdő rengeteg földtani, víztani, növény- és állattani, illetve kultúrtörténeti értéket őriz. Jung László szerint minél fejlettebb egy társadalom, tagjai annál több időt töltenek rekreációval, kikapcsolódással, pihenéssel. A vezérigazgató felidézte: a társaság 2010 óta 2,1 milliárd forintot fordított fejlesztésekre.

Az avató ünnepséget követő sajtótájékoztatón Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója elmondta: a csaknem hárommilliárd forintnyi forrásból megújult Országos Kékkör észak-magyarországi régiójában több mint 800 millió forintot fordítottak fejlesztésekre. Ennek volt része a galyatetői turistacentrum, valamint a kilátó felújítása, de egyéb infrastrukturális fejlesztésekre is sor került a régióban.

Képek kivülről és belülről >>>

Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgató-helyettese azt mondta: az eredetileg 17 méter magas kilátót 13 méterrel megnövelték, így annak legmagasabb pontja immár éppen 1000 méteren van. A felújítás és bővítés 70 millió forintba került.
A szövetség által üzemeltetett turistacentrum felújítása és bővítése 460 millió forintba került. Ott két- és négyágyas szobákban 22 hely található. Emellett 32 bakancsos turistát is el tudnak helyezni az épületben. Továbbá egy, mozgáskorlátozottak számára fenntartott szobát is kialakítottak, és kempingezésre is van lehetőség. Mindezeken felül közösségi terek, mosóhelyiség, bisztró, túrafelszereléseket árusító bolt, meditációs szoba is található a zarándokszállásként is funkcionáló turistacentrumban. Az épület energiatakarékos: hőszivattyúval, napelemekkel és napkollektorokkal is felszerelték. (MTI)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás