A rovat kizárólagos támogatója

Egy picit nem figyeltünk, és Mészáros Lőrinc felvásárolta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot is. Az első állománygyűlésen pedig kisujját finoman eltartva, leheletnyit selypítve, sokat sejtetően csak annyit kért új beosztottjaitól, hogy csináljanak egy jó katasztrófavédelmet.

Meglódul az ember fantáziája, ha nem talál észszerű, hihető, elfogadható érvet arra, ahogyan a katasztrófavédelem eljár – még inkább: nem jár el – a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Mátrai Erőmű ügyében. Az üzemben gázképződés történt, amit előbb csak ott dolgozók, majd a településen élők is érzékeltek. Az erőmű és a katasztrófavédelem is nyugtatgatott mindenkit, de részleteket nem közöltek. Sőt az erőmű perrel fenyegetett meg mindenkit – lapunkat is –, aki arról írt: egyes vegyületek esetében sokszoros határérték túllépés történt. Közben a katasztrófavédelem tovább hallgatott.

A mérési adatokat az erőmű mind a mai napig nem adta ki, a katasztrófavédelem pedig kizárólag közérdekű adatigénylés nyomán tette közzé a jegyzőkönyveket. Hogy érthető legyen: titokban akarták tartani, hogy nemhogy tízszeres, de százszoros határérték túllépést is regisztráltak az erőműben. Amit érdemes még kicsit ízlelgetni: a lakosság védelméért, az adófizetők pénzéből fenntartott szervezet olyan adatokat hallgatott el a nyilvánosság elől, amelyek titkolása ismereteink szerint kizárólag egy oligarcha érdekét szolgálja.

Már ez rémisztő, de akad itt más is: a kiugró adatokat már azután mérték, hogy kiszellőztették az érintett üzemegységet. Azt viszont nem tudni, hogy a szellőztetés előtt mértek-e, és ha igen, milyen értékeket. Ezekre a kérdésekre nem válaszol a katasztrófavédelem.

Mindezek után hajlamos vad feltételezésekbe bocsátkozni az ember, és arra gondolni: valójában nem is volt és ma sincs szándék az ügy teljes tisztázására. Talán azért, mert a katasztrófavédelem szakemberei még nálunk is jobban félnek attól, hogy a korábbiaknál is súlyosabb adatokra bukkannak. Mi pedig ettől rettenünk meg igazán.

Nyitókép: Szél Bernadett FB oldala

Kapcsolódó anyagok:

Megveszi az állam Mészáros Lőrincéktől a Mátrai Erőművet

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás