A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/mti

Óriási a joghézag a hulladékok besorolásánál, az egyértelműen veszélyes hulladékot nem mindig lehet annak minősíteni – összegezte Kepli Lajos, a kolontári katasztrófa okait vizsgáló országgyűlési bizottság elnöke, a Jobbik képviselője a tegnapi ülésen elhangzottakat.

A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottság a környezetvédelmi hatóságok korábbi és jelenlegi vezetőinek meghallgatásával folytatta tegnap munkáját.

Kepli Lajos hangsúlyozta: az elhangzottak alapján úgy tűnik, a 10-es vörösiszap-tározó éveken keresztül úgy működött, hogy a létesítmény állékonyságát nem ellenőrizte senki, erre vonatkozóan minden hatóság hatásköri hiányosságra hivatkozott. A vizsgáló bizottság elnöke rámutatott arra is, hogy a vörösiszap-tározót nem veszélyes hulladék lerakónak sorolták be, ugyanakkor a timföldgyártási folyamatban technológiai létesítményként is szolgált, ahol több mint 500 tonna lúgot forgattak vissza a termelésbe, ez utóbbi alapján az Európai Unió előírásai szerint veszélyes ipari területnek számít, és sokkal szigorúbb katasztrófavédelmi előírások, ellenőrzések vonatkoztak volna rá – emelte ki Kepli Lajos.

A vizsgáló bizottság ülésén Kamarás Erik, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség korábbi hatósági igazgatóhelyettese kiemelte: száraz jogi tények alapján nem minősül veszélyes hulladéknak a timföldgyártás során keletkező vörösiszap.
Moldován János, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség környezetvédelmi igazgatóhelyettese szerint a hatósági feladatmegosztások nem voltak teljesen átláthatók.

Petrás József, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ellenőrzési és felügyeleti osztályvezetője elmondta, hogy a jogszabályban meghatározott éves ellenőrzési terv alapján dolgoztak, és a létszámuk ennek elvégzésére volt elegendő.

Zay Andrea, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója hangsúlyozta, hogy munkájuk során tavaly szeptemberben a környezethasználatot ellenőrizték, és mivel nem számítottak építési hatóságnak, így nem dolgozott náluk olyan szakember, aki a gát állapotát vizsgálta volna.

Kapcsolódó anyagok:

Vörösiszap ökobomba

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás