Hirdetés

A Prestige tartályhajó elsüllyedése után 280 kilométer hosszú és 30 kilométer széles olajszőnyeg alakult ki az Atlanti-óceánon, amely ma 130 kilométernyire közelítette meg Spanyolország északnyugati partjait. A meteorológusok viharral számoltak, óránként akár száz kilométeres sebességű széllel, amely még közelebb sodorhatja a hatalmas olajfoltot a partokhoz. Becslések szerint a tankhajóból – amely egy hete léket kapott, majd tegnap a Galicia tartományi partoktól 250 kilométernyire kettétört, és lesüllyedt a négyezer méteres mélységben lévő tengerfenékre – eddig összesen tízezer tonna mérgező nehézolaj jutott a vízbe. A szakértők vitatkoznak arról, vajon ki lehet-e szivattyúzni a hajó tartályaiban lévő 65 ezer tonna olajat, vagy legalább annak egy részét.
A máris kétszáz kilométeres hosszúságban elszennyeződött galiciai “halálparton” ma folytatódott a Prestige korábbi szivárgásai nyomán kisodródott olaj eltávolítása, valamint a felkészülés az újabb “fekete áradat” fogadására. A La Coruna-i hatóságok szerint mentőmunkások ezrei, köztük katonák százai harcoltak az olajfertővel. Arousa falunál, ahol az Ulla folyó a tengerbe ömlik, a halászok csónakokból igyekeztek gátakat képezni, amelyek felfoghatják az olajat, ha a parthoz közelítene. A környezetvédők is igyekeztek kiterjeszteni az úszógátakat. Ha a szélirány, vagy a tengeráramlások változnak, akkor néhány napon belül Portugáliát is elérheti az olajpestis – jelentette a dpa.
2002. november 20.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás