A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Oroszország több tucatnyi városában tiltakoztak az év elején életbe lépett hulladékfeldolgozási reform ellen. A résztvevők egyebek között a szemételszállítási díj emelése, valamint az ellen tiltakoztak, hogy a települési szilárd hulladék kezelésére egy monopolhelyzetet élvező országos cég létesül.

A tegnapelőtti megmozdulásokat szervező politikai szervezetek között a hírügynökségi jelentések a kommunistákat, a liberális demokratákat, a Jablokót és a Növekedés pártját említették meg. Az Interfax hírügynökség szerint Arhangelszk megyében, ahol a tervek szerint évi 500 ezer tonna szemét befogadására alkalmas tárolót létesítenek majd a fővárosi hulladék tárolására, 19 településen tartottak tüntetéseket. A tiltakozók Igor Orlov kormányzó lemondását, a más régiókból származó hulladék behozatalának és a hulladékfeldolgozó üzemek megépítésének betiltását követelték.

Az év elejétől Oroszország 85 régiójából 69-ben sikerült áttérni a települési szilárd hulladék feldolgozásának új rendszerére, amelyben regionális üzemeltető veszi át a szemét elszállításának és feldolgozásának feladatát. Moszkva, Szentpétervár és Szevasztopol 2022-ig haladékot kapott az egyebek között a szelektív hulladékgyűjtést is előíró reform bevezetésére.

Vlagyimir Putyin orosz elnök január 14-án adta ki az Oroszországi Környezetvédelmi Üzemeltető (országos hulladékfeldolgozó vállalat) létrehozásáról szóló rendeletet. A moszkvai központtal a jövő év elejéig létrehozandó vállalat, amelynek megalapítása a természeti források és környezetvédelem minisztériumának feladata lesz, a települések környezetkímélő szilárdhulladék-feldolgozásra irányuló állami programokért, valamint azért lesz felelős, hogy magántőkét vonzzon a szektorba. A hatáskörébe tartozik majd még egyebek között, hogy felügyelje a szemétlerakó helyeket és szakirányú nemzetközi megállapodásokat kössön.

A tervek szerint évente 40 hulladékszelektáló üzem épül majd meg, amelyekre a költségvetésből évi 50-60 milliárd rubelt áldoznak (a rubel jelenleg mintegy 4,2 forintot ér). Az orosz kormány minden állami rubel mellé 2-3 rubelnyi magánbefektetésre számít. Moszkva környékén tavaly több tiltakozást tartottak a szeméttelepekről kitörő bűz miatt.
 

Orosz hulladékreform magántőkével

Orosz hulladékreform magántőkével

Országos környezetvédelmi üzemeltető (hulladékfeldolgozó vállalat) megalapításáról írt alá január 14-én rendeletet Vlagyimir Putyin elnök. Miközben az Orbán-kormány államosított hulladékgazdálkodása csődközelbe került, az egységes hulladékfeldolgozáshoz az orosz kormány magánbefektetőket is vár.

A moszkvai központtal létrehozandó vállalat, amelynek megalapítása a természeti  források és környezetvédelem minisztériumának feladata lesz, a települések környezetkímélő szilárdhulladék-feldolgozásra irányuló állami programokért, valamint azért lesz felelős, hogy magántőkét vonzzon a szektorba.
 

A hatásköréhez tartozik még egyebek között, hogy részt vegyen  a szakterület jogi szabályozásának kialakításában, felügyelje a szemétlerakó helyeket és szakirányú nemzetközi megállapodásokat kössön.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás