A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 24.hu

Körülbelül 10 ezer hektárnyi almatermő terület szűnhet meg a következő öt évben, részben azért, mert nem éri meg fenntartani a zömében korszerűtlen művelési módokat – nyilatkozta FruitVeb elnöke az InfoRádiónak.

Apáti Ferenc elmondta, hogy 280 ezer tonna volt a teljes magyar almatermés, ami jelentősen elmarad a 2021-es évi 520 ezer koronától, holott szerinte az sem mondható nagy termésnek, legalábbis nincs a 600-650 ezer tonnás termelési potenciálunk közelében. A terméskiesés elsődleges oka az időjárási káreseményekben keresendő, bár 2022-ben az almát nem a fagykár tette tönkre, hanem az azt megelőző aszály.

Az időjárási káresemények mellett a csökkenés másik oka az, hogy 5-8 éves távlatban folyamatosan csökken a magyar almatermő terület, ráadásul a gazdáknak egyre kevesebb finanszírozási forrása van.

almarügy

Apáti Ferenc úgy gondolja, a jövőben még többen hagynak fel az almatermesztéssel, mivel három éve 25 ezer hektár volt a hazai almatermő terület, tavaly már csak 22,5 ezer hektárt mértek, és 20-21 ezer hektárnál idén már nem lesz több. Az ökotámogatási rendszer még sok korszerűtlen ültetvényt életben tart, de szerinte ahogy a támogatási rendszer 2025-ben kifut, úgy több ezer hektár almaültetvényt fognak kivágni.

Úgy látja, hogy a 25 éves vagy annál idősebb, korszerűtlen ültetvényre nem is érdemes pénzt költeni, sokkal inkább a fejlesztésekre kellene koncentrálni. Apáti szerint a mostani 21 ezer hektár körüli almatermő területből a következő öt évben eltűnik 10 ezer hektár, melyeket mihamarabb új, korszerű ültetvényekkel kellene pótolni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás