A rovat kizárólagos támogatója

Csak egyszer, 1984-ben, Los Angelesben sikerült üzleti alapon nyereséges olimpiát rendezni. A görögök is belebuktak a gigaeseménybe. A GDP-hez viszonyított államadósság 60 %-a emiatt keletkezett náluk. Arról is beszélt Békesi László egykori pénzügyminiszter, hogy eleve miért nem lehet transzparens az olimpiai játékok megrendezése Magyarországon.

Békesi László közgazdászprofesszort a 168 Órában Herskovits Eszter kérdezte.

– Boston mégsem pályázik a 2024-es olimpia megrendezésére. Túl magasnak találták a költségeket, ám az amerikaiak visszatáncolásától itthon még csak el sem bizonytalanodott az olimpiai szervezőbizottság. Elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország költséghatékonyabban szervezze meg ezt a gigarendezvényt, mint az Egyesült Államok?

– Az amerikai nyitott, transzparens társadalom. Ott meggyőzhetők a lakosok, hogy nem éri meg több generációra eladósodni semmilyen rendezvény kedvéért. Itthon az olimpiai pályázat gazdasági következményeiről még a döntéshozók is alulinformáltak. A hatástanulmány elkészítésével megbízott PricewaterHouse 1300 oldalas tanulmányának összefoglalójában például csak néhány elnagyolt pontban tesz említést a kockázatokról. A teljes változatot üzleti titoknak minősítették.

– A hatástanulmány szerint a következő 11 évben 774 milliárd forintos kiadással jár a szervezés és 1100 milliárdos állami bevétellel.

– Először és utoljára 1984-ben, Los Angelesben sikerült üzleti alapon nyereséges olimpiát rendezni. De az főképp egy zseniális üzletembernek köszönhető, aki megnyerte az amerikai befektetőket az ügynek: nem szponzorokat, hanem befektetőket keresett. Emellett az orosz bojkottól való félelem miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nagyobb támogatást adott, mint bármely más olimpiának. Egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. Ám még Los Angelesben is kihasználatlanok ma az eseményre épült létesítmények: tönkrement a legmodernebb stadion és úszópalota is. Az amerikai gazdaság ezt elbírja, a magyar nem. Vegyük számításba azt is, hogy nem a létesítmények megépítése jelenti a legnagyobb kiadási tételt, noha az is elképesztő összeg.

– Akkor mi?

– Fel kell készíteni a résztvevő városokat a mintegy 1,5 millió látogató befogadására. Ez – sok más mellett – rengeteg színvonalas szállodai helyet jelent. Ezeket a turizmus terén jóval erősebb Görögország sem tudta később kihasználni. De szükség van a közlekedési hálózat, a kiszolgáló infrastruktúra, a szolgáltatások bővítésére is. És a kötelezően előírt gyorsvasút megépítésére, a repülőtérről olyan szárnyvonalakkal együtt, amelyekre később nem feltétlen lesz szükség. Ugyanez vonatkozik a metróhálózat bővítésére a tervezett csepeli olimpiai faluig és Soroksárig, vagy a repülőtéri kapacitások megduplázására. Ha mindezeket összeadjuk, ez már nem 776, hanem körülbelül 5000 milliárd. Ha ehhez hozzávesszük az 1000 milliárd forintos, messze túlbecsült állami bevételt, mindjárt más az összkép.

– Pedig a Budapesti Olimpia Mozgalom vezetői azzal érvelnek, hogy ezek a beruházások nem kizárólag az eseményre készülnek, hiszen az infrastruktúra bővítésére amúgy is szükség lenne.

Athén is bukott, a NOB jól járt az ötkarikás játékon.

– Nézze meg, mi történt Athénban. A stadionok pusztulnak, a metróvonalak nagy részén nincs utas, mert olyan nyomvonalon haladnak, amelyek elkerülik a hétköznapi életvitelhez, a munkába járáshoz, szórakozáshoz, bevásárláshoz szükséges helyeket. Az athéni repülőtér három terminálját és hat kifutópályáját kihasználatlanság miatt le kellett zárni az olimpia óta. Volt még egy ijesztő következménye a görögországi játékoknak: a GDP-hez viszonyított államadósság hatvan százaléka emiatt keletkezett. Vagyis: a 180 százalékos államadósság jóval kezelhetőbb szinten, 120 százalékon állna ma, ha Athén nem pályázza meg és nem nyeri el a rendezést.

– Ott is hasonló kommunikációval adták el a szükségtelen fejlesztéseket?

– A görög állami elemzők ugyanazt hangoztatták, mint a BOM vagy a PricewaterHouse: a kiszolgáló infrastruktúrát mindenképp meg kell építeni, legfeljebb az olimpia miatt néhány létesítmény kivitelezése előbbre kerül. Ez Athénban sem volt igaz, Budapesten és az ország érintett régióiban sem az. Épp fordítva van: olyan kapacitású és elhelyezésű létesítményeket kellene megépíteni, amilyenekre az országnak és érintett városainak soha nem lesz szükségük! Az is csúsztatás, hogy az EU különféle infrastrukturális támogatásai részben fedezik majd az építések költségeit. Az EU egyetlen olyan projektet sem támogat, amely nem a lakosság szükségleteit elégíti ki.

– Talán a hazai közvélemény is kezd rájönni erre, hiszen míg a 2010-es felmérések szerint a lakosság 70 százaléka támogatta, hogy Budapest rendezzen olimpiát, mára ez 60 százalékra csökkent.

– Persze, mert amíg a budapesti olimpia gondolata csupán egy kellemesen csengő utópia, nincs tétje a támogatásának. De már „élesben” megy. Pályázunk, és erre a hírre a gondolkodó emberek kicsit kezdenek mélyebben elemezni. A Fidesz nem is az észérvekre játszik, hanem a „nemzeti érzelmekre”. Most is a nemzeti büszkeség és az összetartás ígéretével próbálja visszatornázni megcsappant népszerűségét.

Az athéni az ötkarikás játék maradványa- durván ráfizettek.

– Nehéz nemzeti sikerről és büszkeségről beszélni ott, ahol a lakosság alsó rétegeinek semmi hasznuk nincs az olimpia megrendezéséből. Mi több: egyes közgazdászok attól tartanak, hogy a leszakadó térségek még reménytelenebb helyzetbe kerülhetnek a magyarországi olimpia után.

– Egyetértek. Hiába vonnak be más városokat is rendezvényhelyszínnek – ez is szerepel a tervekben –, attól még Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nem lesz kevesebb munkanélküli. Az újkori olimpiák tapasztalatai azt mutatják: a gigaesemény még a miénkhez hasonló kis országokban is növeli a regionális különbségeket, hát még a mi eleve szétszakadt társadalmunkban. Tudja, mi az egyetlen szerencse ebben a szerencsétlenségben? Hogy Budapest úgysem kapja meg a rendezés jogát.

– Miért biztos ebben?

– Sok nemzetközi sportszervezethez hasonlóan alapvetően a NOB is korrupt, de a magyar szervezők nem tudják a tagok többségének szavazatait megvásárolni. Ezt a gyakorlatot egyébként a sportvilágban szemérmesen „lobbierőnek” hívják, egészen addig, amíg a korrumpálók vagy a megvesztegetettek le nem buknak. Erre példa a FIFA legutóbbi botránya is. Emellett bármennyire tisztességtelen alapokon működik is az elbírálás, az a NOB számára is világos: Budapest nem felel meg a rendezés magas követelményeinek, és nem is fog. A „kis ország nagy sportsikerekkel”-szlogen a NOB szemében hatástalan. A jóval erősebb és felkészültebb Párizs eddig háromszor pályázott, egyszer sem nyert.

– Fordítsuk meg a kérdést: megúszható-e csúszópénzek és baráti cégeknek juttatott megbízások nélkül a budapesti olimpia?

– Kizárt. Még a Magyarországnál összehasonlíthatatlanul transzparensebb Anglia sem tudta kizárni a korrupciót. Ehhez még csak felmérések sem kellenek, elég a tapasztalat. Nálunk minden állami beruházás az indokoltnál legalább kétszer többe kerül, és az 5000 milliárd forintban nincs benne a „korrupciós költség”. Hiányzik a tanulmányokból a biztonság garantálásához szükséges gigantikus összeg is, és még így is azt jelentené nekünk a budapesti olimpia: ha optimális esetben – de ez tényleg fikció – meglenne a most „hivatalosan” becsült 1000 milliárdos állami bevétel, a mintegy 4000 milliárdos veszteséget az adófizetők térítenék meg az államnak. Ez – tízmillió lakossal számolva – évi negyvenezer forint plusz adóteherrel járna minden egyes magyar állampolgár számára, minimum tíz éven át.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek