Állatvédelem a szállításban

Az EU miniszteri tanácsa a bizottság javaslatára elhatározta, hogy csatlakozik ahhoz a módosított európai konvencióhoz, amely az állatoknak a nemzetközi szállítás során biztosítandó védelméről intézkedik.

Biogáz-üzem épül Pálhalmán

Évente több mint 90 ezer tonna szerves trágyából és egyéb szerves anyagból négy-ötezer háztartás villamos energia ellátásához elegendő “zöld áramot” állít majd elő a pálhalmai Agrospeciál Kft. mintegy 1,5 milliárd forintos költséggel megvalósuló biogáz-üzeme.

A globális felmelegedés csökkenti a rizstermést

A globális felmelegedés hosszabb távon súlyosan visszaveti majd a világ rizstermését, azaz veszélybe sodorja mintegy kétmilliárd ember mindennapi táplálékát – áll az International Rice Research Institute (IRRI) kutatóintézet által készített tanulmányban.

Moszkva fogadná a nukleáris hulladékot.

Oroszország kész lehetőséget adni területén egy nemzetközi nukleáris hulladéklerakó építésére, amennyiben ez a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAE) felügyelete mellett valósul meg.

PARLAGFŰ: GYORSUL A HATÓSÁGI ELJÁRÁS

Gyorsulhatnak a parlagfű-ügyekben a hatósági eljárások, akár 15 nap is elég a “kényszer-kaszáláshoz” – összegezte Bánsági György Fővárosi Közgyűlés Környezetvédelmi Bizott-ságának elnöke a fővárosi parlagfű jogi fórum eredményét a fővárosi és a Pest megyei ön-kormányzat közös sajtóbejárásán.