ÖKO-AQUA Vízi Közmű Konferencia Debrecenben

“A mesterséges környezet és a víz kapcsolata az ország mind a tízmillió lakosát érintő kérdés” – jelentette ki Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter Debrecenben, az ÖKO-AQUA vízügyi szakmai konferencián.

Verespatakra látogat Persányi Miklós

A romániai Verespatakra látogat ma Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, hogy tájékozódjék az ott tervezett, cián alapú aranykitermeléssel kapcsolatos tervekről.

Lemaradásban a hazai Natura 2000

Kis Zoltán, a KVM politikai államtitkára szerint az unió a tagországok számára előírta, hogy a védett növény és állatfajok élőhelyeit ki kell jelölni a Natúra 2000 természetvédelmi rendszerben. Ezt eddig három ország nem teljesítette, köztük Magyarország is késésben van már május 2-a óta.