A rovat kizárólagos támogatója

A paksi bővítés ellen tiltakozó molinót lógatott le a Lánchídról az Együtt-PM több aktivistája, valamint Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke és Tordai Bence, a párt elnökségi tagja.

A molinón az olvasható, Paks 2 = családonként 1 milliós adósság. Kösz, Viktor! Április 6-án "megháláljuk"!
Ezt követően a védősisakba és narancssárga mentőmellénybe öltözött Jávor Benedek és Tordai Bence az ipari alpinisták által is használt beülők, illetve kötelek segítségével kifüggeszkedtek a híd korlátjáról a transzparens két végén.

A két politikus mintegy 15-20 perc után visszamászott a hídra. Ezt követően Jávor Benedek az újságíróknak azt mondta, az orosz sajtóban jelent meg a hír, hogy Magyarország és Oroszország aláírta a paksi bővítésre szánt több mint háromezer milliárd forintos hitelszerződést. Hangsúlyozta, hogy korábban a magyar kormány azt ígérte, hogy a végső szót az Országgyűlés fogja kimondani.
Paks ügyében a kabinet "hónapok óta megállás nélkül hazudik" – folytatta a PM társelnöke, aki hozzátette, hogy néhány nappal a választás előtt az "ország nyakába varrtak" egy harminc éves, a GDP tíz százalékára rúgó "adóssághegyet". A megállapodás minden magyar család számára egymillió forint adósságot, valamint a törlesztési időszak 21 évében családonként "évi százezer forintos atomadót" jelent – emelte ki.

Egyetlen demokratikus kormány sem engedheti meg magának, hogy néhány nappal a választások előtt egy ilyen, évtizedekre szóló megállapodást kössön, ahogy azt sem engedheti meg magának, hogy a szerződést a választók háta mögött írja alá – fogalmazott.
Az aktivisták a transzparenst távozásuk után otthagyták a hídra kifüggesztve. Az akció alatt illetve az azt követően, amíg az aktivisták el nem hagyták a helyszínt a rendőrség nem avatkozott közbe.
Képgaléria az eseményről >>>
 
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás