A paksi atomerőmű tervezett bővítéséről szóló államközi szerződés aláírásának bejelentése óta a média és a sajtó az atomerőmű híreivel van tele, sőt egyfajta kommunikációs káosz alakult ki. Ami sajnálatos, hogy azonnal politikai síkra terelődött a vita, pedig nagyon sok olyan szakmai kérdés van, amire nem kaptunk választ, vagy még senki nem tette fel őket.
A kockázatviselő félnek, vagyis nekünk jogunk van tudni, hogy a minket képviselő politikusok megalapozottan döntöttek-e, márpedig az atomerőmű és benne a tervezett új blokkok biztonsági, környezeti, egészségügyi és pénzügyi-gazdasági kockázatait mi állampolgárok viseljük.
December közepén csörgött a mobiltelefonom, egy közvélemény kutató cég jelentkezett, és a paksi atomerőmű megbízása alapján tudakolta a véleményemet. Kíváncsi voltam a kérdésekre, ezért beleegyeztem az interjúba. Nem voltam nagyon meglepve a kérdőív összeállításán, ahol az előre megadott válaszok alapján mindig az jött ki, hogy a legolcsóbb az atomáram, és a legjobb az, ha Pakson új blokkokat épít az orosz Roszatom. Abban a hónapban az utcákon megjelentek az MVM óriásplakátjai is, amelyek szintén arról szóltak, hogy az atomáram a legolcsóbb, a legjobb nekünk. Megkezdődött a nukleáris nagymosás, mondtam magamban, de azon valószínűleg nem csak én lepődtem meg, hogy alig egy hónappal később, 2014. január első felében a kormány már alá is írta a megállapodást a Roszatom atomerőmű építő céggel.
Mindenkiben joggal merülhet fel az a kérdés, hogy miért ez a nagy sietség. Mivel nem tudjuk a választ, csak találgatni lehet, de valószínű azért, hogy az államközi szerződést még a kétharmados országgyűlési támogatottsággal rendelkező kormány terjeszthesse a képviselők elé, és így borítékolható, hogy magát az építkezést is megszavazzák a képviselők. Az már csak egy mellékes apróság, hogy a 2009-es országgyűlési határozat minimum öt évet ír elő az előkészítésre. Ez csak idén áprilisban járna le, úgyhogy a kormány itt elspórolt három hónapot, pont annyi időt, amennyi az Országgyűlés elé terjesztéshez és elfogadáshoz kell.
A 2009-es országgyűlési határozat
Az Orbán kormány nevében nyilatkozók arra hivatkoznak, hogy a 2009-es országgyűlési határozat ad nekik felhatalmazást az építést célzó szerződés megkötésére. Az előzmény, hogy 2009 márciusában az előző, szocialista kormány H/9173. számon országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Parlamentnek az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. paragrafusának (2) bekezdése alapján, a paksi atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulás megadásáról, ezt szavazták meg a képviselők. (forrás: az OGY határozatok: 25/ 2009.04.02.)
Idézet a határozatból:
Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. §-ának (2) bekezdése szerint új nukleáris létesítmény létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez, illetőleg meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítéséhez az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulása szükséges. Az Országgyűlés elvi hozzájárulása csak az előkészítési tevékenység megkezdését jelenti. A beruházás előkészítéséhez minimum 5 év, a megvalósításához a műszaki tervezést követően minimum 6 év, az új erőműegység létesítéséhez összesen tehát legalább 11 év szükséges.
A 2009-es OGY határozatban ezután egy hosszas indoklás következik, amelyben az atomenergia termelés előnyeit is ecsetelik, ezek az érvek nagyjából azok, amelyeket naponta hallunk: olcsó áram, gazdasági előnyök, tiszta termelés, energiafüggés csökkentése, stb. Az, hogy ezeket a feltételezéseket egy alapos, több évig tartó vizsgálat- és elemzés sorozat kapcsán megvizsgálják, az még mindnyájunk érdeke is lehet. De az országgyűlési határozat a feladatokat is felsorolja, idézem:
Az Országgyűlés elvi hozzájárulásának megadását követően elvégzendő előkészítési tevékenységek keretében vizsgálni kell különösen:
– a környezeti hatásokat, a 2025. utáni évekre vonatkozó fogyasztói igények várható alakulását, amely többek között figyelembe veszi a Kormány által tervezett energiatakarékossági-, energiahatékonyság-növelési programok, valamint a megújuló energiaforrások intenzívebb felhasználásának hatásait, – a szomszédos energiapiacok várható teljesítmény-helyzetét, és az ebből eredő értékesítési lehetőségeket, valamint a határkeresztező kapacitások és az országhatárokon belüli hálózati rendszerek átviteli kapacitásának megfelelőségét, valamint – az új atomerőművi kapacitáshoz szükséges rendszerszintű szabályozási, tartalék- és hálózatfejlesztési igényeket.
A fenti vizsgálatok elvégzése után célszerű meghatározni az új atomerőművi blokk(ok) pontos típusát, nagyságát és paramétereit, valamint a blokk(ok) kereskedelmi üzembe helyezésének időpontját.
Kérdések, amikre nincs válasz
Amennyiben a kormány illetékes intézményei, az MVM, illetve az atomerőmű szakértői, és a különféle szakterületek tudósai valóban elvégezték ezeket a vizsgálatokat, elemzéseket, akkor a kormány – az oroszokkal való szerződéskötés előtt miért nem számolt be az eredményekről az Országgyűlésnek illetve a közvéleménynek?
Miért nem ismerhetjük meg azokat az adatokat, amelyek a jövő évtizedek várható energiaigényeit jellemzik? Ehelyett csak általánosságokat hallottunk, hogy nőni fog az energiaigény. Mennyire? Mikor, ebben az évtizedben vagy harminc év múlva? Mit mutatnak a nemzetközi trendek?
Miért nem hallunk Paks2 kapcsán a várható környezeti hatásokról, különösen az éghajlatváltozásról, a telephely megfelelőségéről, a földtani jellemzőkről, a környezeti sugárterhelésről, a biztonsági kérdésekről?
Miért nem hallunk arról, hogy a kormány eddig milyen energiatakarékossági- és energiahatékonysági lépéseket tett, és mit terveznek a következő években, sőt évtizedekben? Mekkora energiahordozó megtakarítást jelenthet például a teljes lakásállomány szigetelése, energetikai korszerűsítése? Arról nem is beszélve, hogy a korszerűtlen lakások fűtése minden évben ugyanannyi, sőt növekvő energiaigényt jelent, szigetelés után véglegesen kevesebb lehet az energiafelhasználás.
Miért nem tudjuk annak az elemzésnek a végeredményét, amiben a különböző energiatermelési módokat hasonlítják össze? Melyik a legjobb megoldás? Az elsősorban fosszilis energia használata, vagy, amit most próbálnak elhitetni, hogy a döntően atomenergiára alapuló energiatermelés? Mi a helyzet a megújulókkal, egyáltalán vizsgálták-e a megújulók lehetséges térnyerését? Vagy elegendő azt ismételgetni, hogy a megújulók drágák, és nem mindig fúj a szél? Hol vannak azok a kitűnő magyar mérnökök, feltalálók, akik a nap- vagy a szélenergia tárolására megoldást találnak? Annak a Magyar Mérnöki Kamarának a tagjai között – akik most közleményben álltak ki a paksi bővítés és az oroszokkal kötött szerződés mellett – nincs senki, aki ilyen fejlesztéssel állna elő?
Miért nem értesült a közvélemény arról, hogy milyen típusú reaktorokról szól a megállapodás? Hiszen az olyan sokszor hivatkozott 2009-es OGY határozat is előírja a típus pontos meghatározását és paramétereit. A bővítést támogató politikusok azzal érveltek, hogy itt már harminc éve működik az orosz technológia és célszerű ugyanolyan típusú reaktorokat építeni? A most működő blokkok köré nem épül konténment, védőburok, ilyet ma már nem lehet építeni. Vagy mégis más típusú blokkok épülnek? Esetleg a kormány úgy kötötte meg a szerződést, hogy a tervezett létesítmény paramétereiről csak később döntenek? Ha nem így van, a közvélemény miért nem értesülhet a részletekről?
És ez csak néhány kérdés, amire választ kell kapnunk, tehát folytatás következik.
Kapcsolódó anyagok:
Tizenegy NEM a méregdrága paksi bővítésre
