A rovat kizárólagos támogatója

A magyar állam történelmének legdrágább beruházásába kezd. Ehhez olyan hitelt vesz fel, amely a külföldi államadósságot egyharmadával növeli, törlesztése pedig húsz éven át évente legalább 300 milliárd forintba kerül majd (ha romlik a forint, akkor persze, többe). Érdekel ez valakit?

A pénzt egy elavult és kockázatos energetikai beruházásra fordítjuk: atomerőművet építünk, amely a világpiaci ár kétszereséért termel áramot, miközben Európa gyors ütemben állítja át energiaháztartását a megújuló erőforrásokra.

Az adósság, az építkezés, valamint az erőmű fenntartása és üzemanyag-ellátása szoros szálakkal köt bennünket Oroszországhoz, amelynek érdekszférájából oly nehezen szabadultunk egy negyedszázaddal ezelőtt. A moszkvai szerződés – a varsóihoz hasonlóan – kényszerpályára tereli az országot, amelyről fél évszázadon belül nem tud letérni. A döntés előkészítése és jóváhagyása sebtében és igénytelenül, az előrelátás, gondosság és társadalmi egyeztetés legkisebb jele nélkül ment végbe.

Függetlenségünket, biztonságunkat és a kiegyensúlyozottabb gazdasági fejlődés reményét kockáztatjuk azért, hogy a következő években a kormány költekezését olyan pénzből fedezhesse, amit majd csak 2026 után kell visszafizetni a kamatos kamatokkal. Ekkora cinizmus és ilyen felelőtlen politika bárhol a világon jogosan váltaná ki az elárult nép heves tiltakozását. Nálunk csend van, a téma lefutott, nincs hírértéke, túl bonyolult.

Olvasó! Segíts!

Oszd meg ismerőseiddel a http://erdekelezvalakit.blog.hu/ és az Érdekel ez valakit? facebook oldal híreit!

18 kérdés, 18 válasz: mindaz, amit Paks2-ről tudnunk kellene és nem tudtunk eddig.

Tájékozódj! Tiltakozz!

Budapest, 2014 szeptember 28.
A Paks vobiscum? kezdeményezés szervezői nevében
Béres Tamás Lányi András Munkácsy Béla
 


 

Felpörög az energiapiaci árverseny

 Felpörög az energiapiaci árverseny

A nap és a szélenergia már árban is lenyomja a hagyományos erőműveket – bizonyítja a Lazard tanácsadócég költségelemzése. A "Kiegyenlített Energiaár Elemzés"-t 2008 óta készítik el évente, mely a konvencionális és alternatív energiaforrások költségigényét hasonlítja össze.  Eredményeik szerint a nap- ás szélenergia költséghatékonyságának javulása továbbra is kitart, s így már eléri a szén-, nukleáris erőművek (valamint ezek helyettesítői) generálta árakat. A tanulmány másik fő állítása, hogy (főként azon régiókban, ahol szűkösek az alternatív technológia alkalmazásának lehetőségei) kiemelt fontosságú a diverzifikált energiatermelés kérdése, valamint az ehhez igazított technológiai fejlesztések. Tovább >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás