Hirdetés

Négy és félszeresére nőttek a Paksi Atomerőmű Zrt. médiaköltései a 2010-es kormányváltás utáni négy évben az azt megelőző négy évhez képest. Ráadásul rendesen át is rendeződött a hirdetések megoszlása a különböző médiumok között: a fő kedvezményezett az Atomerőmű esetében is a kormányzati körökhöz köthető média volt.

Előre kell bocsátanunk, hogy a közzétett adatokból azt nem lehet megállapítani, hogy egy hirdető valójában mennyi pénzt költött el egy-egy médiumban, hiszen a Kantar Mediától megvásárolt költési adatok listaáron, a médiumok hivatalos hirdetési tarifáival vannak kalkulálva. Ez azt jelenti, hogy a hirdetőknek adott esetleges kedvezmények ezekből nincsenek levonva (a piacon elfogadott számítás szerint egy hirdető általában a listaár 40-50 százalékát fizeti ki ténylegesen). Arra mindenesetre kiválóan alkalmasak a listaáras adatok, hogy a nagyságrendi változásokat és a hangsúlyok eltolódását nyomon követhessük.

Ezek szerint a Paksi Atomerőmű Zrt. a Gyurcsány/Bajnai kormány négy éve alatt listaáron összesen 204 millió Ft hirdetési felületet vásárolt meg különböző médiumokban, a 2010-2014 között regnáló Orbán-kormány alatt pedig már összesen 932 millió forintért hirdettek. (Figyelem: a Paksi Atomerőmű Zrt. a „régi” paksi atomerőművet működtető céget takarja – nem keverendő össze az MVM Paks II Zrt-vel, amely az új atomerőmű felépítésére jött létre!) Arányaiban mindkét időszakban a napilapokban költötte legtöbbet az Atomerőmű, de 2010 után a médiaköltések ötödét már a köztéri hirdetések tették ki.

diagram1

Érdekes módon a napilapok közül mindkét időszakban a Magyar Nemzetben hirdette a legtöbbet az Atomerőmű, de eltérő nagyságrendben (lásd a lenti, kattintható, interaktív diagramon). 2010 és 2014 között az Atomerőmű napilapokban elköltött büdzséjének több mint 60%-a áramlott a Nemzethez, míg országos szinten a lap jóval alacsonyabb arányban (21%) részesült az állami hirdetésekből.

A Széles Gábor tulajdonában álló Magyar Hírlapban a kormányváltás után ugrottak meg az Atomerőmű hirdetései. A Metropolban az állami hirdetők különösen akkor kezdtek el látványosan sokat költeni, amikor 2011 júliusában a lap a Simicska Lajos köreihez tartozó üzletember, Fonyó Károly tulajdonába került. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a Metropol – mondjuk a Magyar Hírlappal ellentétben – hirdetési szempontból valóban megkerülhetetlen tényező a napilappiacon, vagyis nem meglepő, hogy az Atomerőmű is itt hirdet.

Folytatás az atlatszo.hu-n >>>
 

A diákok kétharmadának nem kell Paks II

A diákok kétharmadának nem kell Paks II

Ehhez nem kell nagy "nemzeti" konzultáció. 1 milliárd közforintot spórolt meg mindannyiunknak az Energiaklub egyetemisták körében végzett online kutatásával, melyből kiderült: a felsőoktatásban tanuló hallgatók 67%-a ellenzi az új paksi erőmű megépítését. A több ezer milliárdos orosz hiteleket ők fogják nyögni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás