Hirdetés

Most már a nyilvánosságnak is van módja megítélni, hogy milyen munkát végzett a paksi atomerőmű számára az Esplanade Kft. 50 millió forintért. Az Energiaklub végre megkapta a Teller projekt keretében készült utolsó tanulmányokat. Ezek összevetéséből kiderült, hogy közülük kettő jelentős mértékben megegyezik: a másolás során még az elgépelési hibákat is átvették a készítők.

Mindeddig hiába perelt az Energiaklub Energia Kotroll Programja keretében a Teller projekt egyes tanulmányaiért: az Esplanade Kft. anyagát, öt másik tanulmánnyal együtt, eddig nem adta át a Paksi Atomerőmű. A nemrég véget ért perben a Tolna Megyei Bíróság jogerős ítélete után most megkapták a 2008-ban készült tanulmányok azon részleteit, amelyeket a bíróság kiadandónak ítélt. Ezen részleteket megvizsgálva érdekes felfedezést tettek.

Az ugyancsak most megküldött, az ING Bank által a beruházás finanszírozási lehetőségeinek vizsgálatáról, a finanszírozási kockázatok értékeléséről készített tanulmány egyes részletei szó szerinti megegyeznek az Esplanade Kft. anyaga néhány szakaszával. A szerződések dátumaiból az következik, hogy a szövegrészletek az ING Bank tanulmányából kerültek át az Esplanade Kft. anyagába (a szóban forgó részletek oldalszámait mutatjuk be az alábbi táblázatban).

      ING Bank                             Esplanade Kft.

        10. oldal                               12-13. o.

        13-14. o.                              17-18. o.

        72-89. o.                               98-114. o.

Az Esplanade Kft. 2008-ban, a Teller projekt keretében 50 millió forintért készítette el az atomerőmű számára az „Új atomerőművi blokkok létesítésének finanszírozási lehetőségei” című tanulmányt. A tanulmány ügye (az MVM korábbi vezetésének egyéb, az MVM-nek a vád szerint összesen mintegy 15 milliárdos kárt okozó ügyeivel együtt) már egy ideje a bíróság előtt van, a hírek szerint azért, mert a rendőrségi vizsgálat összecsapottnak, összeollózottnak ítélte meg a tanulmányt.

A fentiek alapján a másolás vádja tehát ezen helyeken mindenképpen megáll. Érdekes kérdés, hogy az atomerőmű miért fizetett ki ekkora összeget egy olyan munkáért, amelyet legalábbis részben nyilvánvaló, könnyen felfedezhető plágium révén készítettek, úgy, hogy ezért az ING Bank akár be is perelhetné az atomerőművet (tekintettel az atomerőmű és az ING Bank között 2007-ben létrejött szerződés 9., a szellemi alkotások feletti rendelkezési jogot taglaló pontjára).

A további esetleges egyezőségekről a rendelkezésre bocsátott anyagok alapján semmit nem lehet mondani, mivel a dokumentumoknak csupán a töredékét kaphattuk meg. A másodfokon eljáró Tolna Megyei Bíróság ugyanis, megváltoztatva a Szekszárdi Városi Bíróság első fokú ítéletét, alaposan szelektált. A kérdéses hat dokumentumból egy esetében továbbra sem kötelezték az atomerőművet a nyilvánosságra hozatalra, a többinél azonban, a teljes körű kiadásra felszólító első fokú ítélettel szemben, csupán a tanulmányok egyes részleteit kellett közölnie az atomerőműnek.

Az ítélet értelmében, a csaknem két évig tartó per végén az atomerőműnek a Teller projekt keretében készített összes dokumentum közül csupán az ETV-Erőterv Zrt. által készített, „A hálózati csatlakozásról szóló koncepcióterv” c. tanulmányt nem kellett nyilvánosságra hoznia. Egyes részleteiben kiadandónak ítélte a bíróság:

az ING Bank által a beruházás finanszírozási lehetőségeinek vizsgálatáról, a finanszírozási kockázatok értékeléséről készített tanulmányt;
az ING Bank által készített elemzést, amelyben három finanszírozási alternatíva, illetve a finanszírozási költségek pontos meghatározásáról szól;
a BME NTI által készített elemzést, amely a beruházás kommunikációjával és társadalmi elfogadásával összefüggő kérdéseit vizsgálja;
A Som System Kft által készített, „A kiégett üzemanyag hazai átmeneti tárolási gyakorlatának áttekintése” c. elemzést;
Az Esplanade Hungary Tanácsadó Kft. által készített „Új atomerőművi blokkok létesítésének finanszírozási lehetőségei” című tanulmányt.

A Teller projekt során készített egyéb dokumentumok többségét már korábban – jelentős részben a per során – megküldték. A perben a Társaság a Szabadságjogokért Jogsegélyszolgálata látta el az Energiaklub képviseletét.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az alábbi tájkoztatást adta a cikkel kapcsolatban:

„Az MVM Zrt. és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. egy korábbi vezetése alatt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2008. február 1. napján kötött megbízási szerződést az ESPLANADE Hungary Tanácsadó Kft-vel. Az MVM Zrt. 2009. áprilisában több ügyben, köztük e szerződés kapcsán is büntetőfeljelentést tett. Az ügyben a büntetőeljárás folyamatban van.”
 


A Paksi Atomerőmű újabb blokkjai már 13 milliárdba kerültek, pedig a területen még egy fűszálat sem tettek keresztbe. Annál inkább vannak vizsgálatok és reklámköltségek. Tudományos roadshow Simicska Lajossal.  Akik az atombulin eddig kaszáltak

 

Kapcsolódó anyagok:

5 kamu érv a paksi bővítés mellett

Kelet-Európába települt az atomlobbi

Paksi bővítés: a király meztelen

Az MVM nem titkolózhat a paksi bővítésről

Simicska Pakson is mindent visz?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás