A rovat kizárólagos támogatója

2015-2018 között a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt., elnök-vezérigazgatójaként nem remekelt Weingartner Balázs.  A csak “kukaholding”-nak becézett cég a szemétszállításos számlabalhéi, és az összeomlás szélére jutott hulladékgazdálkodásról lett hírhedt.  Weingartner mégis felfelé bukott: fenntarthatóságért felelős államtitkár lett. Most útilaput kötött a talpára minisztere.

A tegnapi Magyar Közlönyben két határozat is megjelent államtitkárok felmentéséről. Mindkét „áldozat” Palkovics László minisztériumából került ki:

  • az egyikük Weingartner Balázs, aki a fenntarthatóságért felelős államtitkár volt eddig,
  • a másikuk Kara Ákos pedig az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkári posztot töltötte be az Innovációs és Technológiai Minisztériumban.

Az államtitkárok távozásáról már korábban lehetett tudni, múlt héten jelentették be egy kormányinfón, azonban a hivatalos felmentések csak most érkeztek meg.

Kara Ákos posztját az ITM korábbi parlamenti államtitkára, Cseresnyés Péter fogja betölteni. Weingartner helyére pedig Schanda Tamás eddigi európai uniós ügyekért felelős államtitkár érkezik. Az európai ügyekért a jövőben Perényi Zsigmond felel. Az ITM újonnan létrehozott építésügyért és infrastrukturális környezetért felelős posztját Boros Anita tölti be.

A 24.hu szerint az idézett kormányinfón nem került szóba, hogy az infokommunikáció és a fenntarthatóság jövőbeni államtitkári szintű képviselete megmaradna.

Nyitókép: Palkovics László és Weingartner Balázs kép: MTI/ Balogh Zoltán

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás