Kaptam egy díjat, de ez közös dicsőség. A térség környezeti állapotának feltárását és védelmét célzó módszeres munkákat végeztünk. Kollektív teljesítmény volt, amit ezúton is szeretnék mindenkinek megköszönni.
Nekem a koordináció, a megfelelő emberek összehangolása volt a feladatom” – nyilatkozta Kiszel Vilmos, a Göncöl Szövetség tiszteletbeli elnöke, aki „KÖRNYEZETÜNKÉRT EMLÉKPLAKETTET” vehetett át Turi-Kovács Béla környezetvédelmi minisztertől, környezetünk érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért.
Gratulálok az emlékplaketthez. Konkretizálnád, melyek azok a programok, amelyek a „környezetünk érdekében végzett kiemelkedő tevékenységet” jelentik?
A legfajsúlyosabbak a Duna-Ipoly Nemzeti Park kijelölését előkészítő kutatások, a Szentendrei-sziget területhasználati terve, egy a szlovákokkal közös ökológiai hálózat térképezés, és a Nógrád Megyei Környezetvédelmi Program.
A nemzeti park kijelölését mintegy 60 ember négy éves munkája előzte meg, melynek révén megszületett az a 36 kötet, amely összefoglalja a kutatások eredményeit. Az ökológiai értékek feltárásával kivívtuk, hogy az eredeti terveknél jóval nagyobb és egységesebb nemzeti park született. Sikerült elérni, hogy beletartozzon az esztergomi volt lőtér, ahol ma már oktatóközpont működik; a Szentendrei-sziget nagy része más Duna szigetekkel (ez a pilismaróti gát kiküszöböléséhez is nagyban hozzájárult); a varázslatos és igen értékes Ipoly-völgye; valamint a Börzsöny területe is úgy lett kialakítva, hogy nem széttagolt darabok, hanem egy tömb alkotja a Nemzeti Parkot. Ez lényeges eredmény, hiszen számos Nemzeti Park éppen a széttagoltsága miatt komoly nehézségekkel küzd.
Ha ránézünk a térképre, tényleg egységes képet kapunk a Nemzeti Parkról…
Majdnem. A terület értéke, hogy nagy tájegységek találkozásánál fekszik, amiből az következik, hogy nagy a változatossága, tájképi, ökológiai, kulturális és gazdasági szempontból egyaránt. Ennek a találkozópontnak fontos eleme a dombvidék, de a Nyugati-Cserhát területe szívfájdalmamra kimaradt a Nemzeti Parkból. Tettünk egy javaslatot tájvédelmi körzetre, amely az un. Duna balparti rögöket, a Naszályt, a Romhányi szöget, a Csővári szöget és Szórt foglalná magába.
Térjünk rá a második pontra. A főváros fő ivóvízbázisát jelentő Szentendrei-sziget sokat köszönhet a Göncöl Alapítványnak.
Valóban évek óta kutatunk a területen. A Szentendrei-sziget területhasználati tervét egy holland-magyar kutatócsoporttal közösen készítettük el. Alakult egy kerekasztal a szigeten, s háromévi érdekegyeztetés, adatbázis és térképi reprezentáció létrehozása után a felek aláírták a terület használati tervét. A tervnek az Akadémián is kedvező visszhangja volt, s az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága is támogatta. Az, hogy a közös tervezés, egyeztetés, aláírás megtörténhetett, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a megvalósulás viszonylag gördülékenyen folyhasson. S ha a Főváros és a Vízművek adminisztrációja is felgyorsul, megalakulhat az a szervezet, amely koordinálhatja a feladatokat.
A harmadik fajsúlyos program a szlovák-magyar közös ökológiai hálózat térképezés, ami nemrég fejeződött be. A fő feladatai élőhelytérképezés, ökológiai hálózatok felismerése, és a szlovákokkal közös munka volt. Ennek a programnak növeli a jelentőségét, hogy az Európai Unióban szükség lesz nemzeti ökológiai hálózatra, melynek nem mindegy, hogy milyen a minősége.
A negyedik, a Nógrád Megyei Környezetvédelmi Program azért kuriózum, mert rendkívül nyitott: a lakosság által ingyenesen elérhető, bővíthető és újratervezhető.
Ezek komoly eredmények egy civil környezet- és természetvédő szervezettől. Tulajdonképpen állami feladatokból vállaltatok komoly szerepet.
Úgy 1998-ig felfutó ágban volt a szakma, addig komoly igény volt ránk, s a Göncölben egy jelentős, a volt szocialista országok közül a legnagyobb környezetvédelmi jellegű terepi kutató-tervező intézet is létrejöhetett. Vagy ott volt pl. a környezetvédelmi törvény, melynek részt vettem a kidolgozásában – én vezettem a törvényelőkészítő bizottságot. Öt éves munka során 1200 feladatot identifikáltunk, melyek közül a törvény végül is 900–at old meg. Hozzáteszem, az EU-ban a környezeti jog kb. 20.000 egységből áll. A magyar törvény az alapelemeket tartalmazza, de sok még a tennivaló ezen a téren. Voltak ezen kívül egyéb komoly felkérések is. Tudniillik a civil mozgalom alapja volt a rendszerváltásnak. Az 1992. év végén a rendszerváltó pártok rájöttek, hogy egyedül kevesek a változtatásokra, bevonták hát a társadalmi szervezeteket számos munkába. Ma viszont nincs „labda”.
Miért?
Mert a rendszerváltó pártok elfelejtették, hogy mekkora szerepünk volt nekünk civileknek a változásokban. Minden társadalmi szervezetnek ugyanis van küldetése, s épp ennek a küldetésnek a véghezvitele volt az, amit az állam kért tőlünk, s részben meg is finanszírozott. Így intézményesült akkor egy sereg társadalmi szervezet. Egy demokratikus társadalom sokrétegű, összetett, hálózatos rendszer. A feladatokra fel vagyunk készülve, megvannak a magánintézmények, de ma már nincs megbízás. Úgy érezzük, mintha már nem lenne ránk szükség. Munka van bőven, de nincs pénz, mert az állami apparátusban eltűnnek a közpénzek, s nem osztódnak vissza a közfeladatokat ellátó civileknek. Itt van, pl. a Központi Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (ismert nevén a KAC), melynek éves költségvetése mintegy 30 milliárd Ft-ra rúg. Ebből jó, ha félmilliárd jut a társadalmi szervezetekre. Pedig nem szabadna elfelejteni, hogy a KAC bizony üres lenne, ha nem „erőltetjük rá” a tárcára a termékdíjakat. Pl. ez is a társadalmi szervezeteknek köszönhető.
És a pályázatok?
A kis-és közepes szervezeteknek vannak jó pályázati kiírások, de a nagy szervezetek, amelyek intézményeket tartanak fenn teljesen kilátástalan helyzetben vannak. A Göncölben ilyenek, pl. a Térségi Kutatások Intézete, vagy a környezetvédelmi tárca küldetését piackonform módon megjelenítő országos lapjaink, a Süni Magazin és a Vadon Magazin, vagy a Hálózat az Élővizekért, amely a Kárpát-medence nagyobbik részére kiterjed, de ilyenek az oktatóközpontjaink, a könyvtárunk, vagy az évente több mint 50.000 látogatót vonzó tanösvényünk, amely úgy megrongálódott, hogy veszélyessé kellett nyilvánítanunk. Mindezek ellenére mi itt vagyunk, munkára készen. Az 1998-tól 2000. közepéig tartó időszak óta (amikor sok tekintetben az addig elért eredmények felszámolása folyt) javult ugyan a helyzet, de örülnék, ha a szakma 2002-re visszajutna oda, ahol 1998-ban volt. Akkor pálya sem volt. Ma már van pálya, de nincs labda.
Kérünk labdát!
2001 08 03
