A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Korábban fogságban tartott hat óriáspanda kapott részleges szabadságot a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban: a pandacsapat tagjai ezután kedvükre torkoskodhatnak a kutatói terület bambuszerdejében.

A pandák vadonba történő visszaszoktatását elősegítő kutatóközpont ezzel megtette az első lépést ahhoz, hogy a különleges állatokat felkészítsék a még szabadabb világra, az ottani túlélésre. A ritka és egyedül Kínában honos pandák e szerencsésnek tartott példányait – köztük egy ikerpárt – 102 tásukkal együtt korábban hosszabb időn át megfigyelés alatt tartották és gondoskodtak arról, hogy a kiválasztottak egészségileg rendben, és genetikailag alkalmasak legyenek az új körülményekhez történő alkalmazkodásra – számolt be a kísérletről Fej Li-szung a központ igazgató-helyettese. Mint mondta, az pandák még nem érték el a felnőttkort, így túlélőképességük erős, gyors fejlődésükre számítanak.

A hat állat a Pandák Völgyébe kapott belépőt, amely a tartományi székhelytől Csengtutól mintegy negyven kilométerre elhelyezkedő városhoz, Tucsingjanhoz  tartozik. Maga a központ, amely kifejezetten a túlélésre neveli az óriáspandákat még mindig kialakítás alatt van.
A csengtui pandabázis az elmúlt 30 évben többször próbálkozott már a pandák visszaengedésével természetes, vad környezetükbe, de nem igen jártak sikerrel. A gondozóik által nevelt állatoknak rendkívül nehéz megszokni a magukra hagyatottságot, az új helyzetet.

Az 1983 óta kiengedett tíz panda közül jelenleg mindössze ketten élnek még a vadonban, hatot radikális testsúlycsökkenésük miatt visszavittek a bázisra, egyiküket holtan találták, és vélhetően a társa is erre a sorsra jutott. A kutatók feltevése szerint azzal, hogy ezúttal csoportosan kerültek a szabadba, nagyobb az esélyük az alkalmazkodásra, a túlélésre.

A szakemberek a felkészítő szakaszban a jövőben jobban fognak a pandák adaptáló képességének fejlesztésére összpontosítani, így például folyamatosan ritkítják az állatok kapcsolatát az emberekkel és csökkentik a táplálkozásukat szolgáló, mesterségesen kialakított területeiket. A "vizsgákon" megfelelőket "félvad" körülmények közé engedik majd, ahol bőségesen juthatnak bambuszhoz, de kevesebb lesz az emberi készítésű tárgy, építmény.

Manapság becslések szerint körülbelül 1600 óriáspanda élhet vadon és 300 körül vannak fogságban, pandarezervátumokban, állatkertekben.

Kapcsolódó anyagok:

Szabadlábon a fogságban született óriáspandák

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek