A rovat kizárólagos támogatója
(X)

Az Európa szívében található Nyugat-Pannónia nemcsak történelmi szempontból rendkívül érdekes és izgalmas tájegység. Az Alpok és a Pannon-síkság találkozásánál 3 nemzeti park – a Neusiedler See – Seewinkel (Fertő-Fertőzug) és magyar folytatása a Fertő-Hanság NP, a Balaton-felvidéki NP és az Őrségi NP –, valamint 10 natúrpark és számtalan természetvédelmi terület kínál egyedülálló természeti élményeket. 2017. április 7-9 között Burgenland és Nyugat-Magyarország 3 napos programsorozattal csábít a természetbe.

A természeti értékek megóvása mellett elkötelezett magyar és osztrák partnerek a Burgenland Tourismus közreműködésével első alkalommal szerveznek közösen egy háromnapos szezonnyitó programsorozatot, az egész évben elérhető több mint 1000 különleges természeti élmény beharangozásaként.

Ausztriában sehol máshol nem ébred ilyen korán téli álmából a természet és nem mutatja ilyen sokféle arcát évközben. Miközben sok helyen még javában hódolnak a téli sportoknak, a Fertő tó környékére már megérkeznek az első vándormadarak, a Hanságban kezdetét veszi a túzokdürgés és olyan ritka virágok nyílnak, mint például a mocsári kockásliliom. A tavasz beköszöntét követően, április elején tartott rendezvénysorozat az Illmitz és a Fertő tó, valamint a Csopak és Neuhausen am Klausenbach között elterülő pannon térség egyedülálló természeti értékeire szeretné felhívni a figyelmet.

A különleges határvidék idegenvezetői, parkőrei és túravezetői összesen 52 feledhetetlen természeti kalandra csábítanak több mint 80 különböző időpontban.

A vezetések többsége kétnyelvű, jónéhány pedig a határokon is átnyúlik. Ezért a megfelelő ruházat és az ajánlott felszerelések mellett mindenképp érdemes az útlevelet vagy a személyi igazolványt is bepakolni. A változatos programok egészen biztosan elnyerik a természetbarát és környezettudatos szülők tetszését. Családi kirándulások és a gyermekek számára kínált túrák segítenek az apróságoknak, hogy szórakoztató, de ugyanakkor tanulságos módon kerüljenek közelebb a természethez.

Az érdeklődők a Fertő-Fertőzug Nemzeti Parkban például megismerkedhetnek egy nyári lúd családdal, a Lockenhaus várban (Léka vára) számtalan érdekességet tudhatnak meg a csonkafülű denevérekről, míg a Werkstatt Natur erdei iskolában az erdőlakók ébredés utáni rituáléit tanulmányozhatják.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban és a Lafnitztal európai jelentőségű védett területén a résztvevők a hódok titokzatos világába nyerhetnek bepillantást.

Pannon Természeti Élménynapok Pannon Természeti Élménynapok
A képre kattintva galéria nyílik.

A Fertő tó–Lajta-hegység Natúrparkban mézet kóstolhatnak, a Rosalia–Kogelberg Natúrparkban pedig ízletes kenyeret süthetnek a vállalkozó szellemű érdeklődők. Mindemellett kulturális programok is szerepelnek a kínálatban: Ausztria legnagyobb kelta sánca a Landseer Berge Natúrparkban, Cák pincesora az Írottkő–Geschriebenstein Natúrparkban, Bernstein sziklamúzeumának föld alatti világa, az Őrség Nemzeti Park határőr települései vagy a Rába-Őrség-Goricko Natúrparkban található Jost-malom, mind-mind felfedezésre vár.

A szárazföldi és vízi sportok kedvelői is megtalálhatják számításaikat.

A kínálatban szerepelnek például Mörbischből vagy Sopronból induló, az egykori vasfüggöny mentén vezető kerékpártúrák. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban sétahajózással egybekötött kerékpározás, valamint borkóstolás várja a vendégeket. Aki maga is szívesen ragad evezőt, az a Fertő tó–Lajta Hegység Natúrparkban, a Rába-Őrség-Goricko Natúrparkban vagy Dunaszigetnél, a Duna hordalékszigetei között a legjobb helyen jár.
Az Őrség Nemzeti Parkban és az Auwiesen Zickenbachtal természetvédelmi területen a különféle lápok állnak a programok középpontjában. Az élmények egy része akadálymentesített, többek között az Írottkő-Geschriebenstein Natúrparkban található lombkorona tanösvény és madárház is. Egyébként az élmények csaknem felénél a négylábú barátok is szívesen látott résztvevők. Különleges kulináris élményekben nemcsak a Golsi borúton tett vezetett túra alkalmával lehet részünk. Az idegenvezetések között vagy a nap végén számtalan, díjnyertes szakács és helyi termelő várja a vendégeket regionális finomságokkal.


További részletek, gasztrotippek és szállásajánlatok
itt érhetők el.

A programokra előzetes bejelentkezés szükséges!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás