Hirdetés
greenfo/MTI

A klímaváltozás, a környezet védelme és ezeknek a szegénységre gyakorolt hatása lesz a témája Ferenc pápa következő enciklikájának , amely hét-nyolc hónap múlva jelenik meg – írta a La Stampa olasz napilap.

Ferenc pápa az olasz püspöki karnak (Cei) a Vatikánban tartott éves közgyűlésén, az egyik zárt ajtók mögötti találkozón beszélt a "zöld enciklikáról", amely 2015 elejére készülhet el – tudta meg a La Stampa mindig jól értesült vatikáni tudósítója.

Ferenc pápa a tavalyi megválasztása utáni beiktatási szentmisén beszélt először arról, hogy az embereknek, mindenekelőtt a politikai és gazdasági élet vezetőinek a "teremtett világ őreinek kell lenni". Azóta az egyházfő számos beszédében szorgalmazta a környezet védelmét a Föld természetes forrásainak a kapzsiságtól vezetett és féktelen kizsákmányolására figyelmeztetve.

Az enciklika aktualitását erősíti, hogy 2015-ben Párizsban világkonferenciát rendeznek a globális klímaváltozásról,és a jövő május elsején kezdődő Expo 2015 milánói világkiállítás témája is a bolygó táplálék- és energiaforrásai lesznek.  Ferenc pápa és XVI. Benedek közösen írt enciklikája, A hit fénye (Lumen fidei) tavaly június 29-én jelent meg. Ennek szövegét a nyugalmazott pápa kezdte el írni.

November 24-én jelent meg Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű apostoli buzdítása, amely az egyházról és a hitről szólt. A zöld enciklika lesz Ferenc pápa első saját enciklikája. Az enciklika (litterae encyclicae – epistulae encyclicae) a római katolikus egyház fejének egy meghatározott témát feldolgozó körlevele.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás