Az elmúlt évek brutális szárazságai, és az Alföld elsivatagosodása komoly kihívást állítanak az egész ország elé, nemcsak az agráriumban. A magyar vállalatoknál az egyik legjelentősebb ESG kockázat a víz. Erre a kihívásra adott választ több, mint száz szakember egy teltházas konferencián, tudományterületeken és politikai oldalakon átívelően.
A tegnapi Vízválasztó konferenciájával zászlót bontott a Vízválasztó Mozgalom is, melynek célja, hogy becsatornázza az önkéntesek, civil szereplők, szakemberek és a döntéshozók energiáit, hogy minél több helyen és minél hamarabb elinduljon a vízmegtartás a tájban. A táji vízmegtartás elméleti alapjait két évvel ezelőtti konferenciájuk alkalmával letették a szakemberek a Vízválasztó Nyilatkozat meghirdetésével, amihez azóta rengetegen csatlakoztak. A Vízválasztó Mozgalom egyszerre szakpolitikai agytröszt, ágazati lobbicsoport és mintaprojektek kivitelezői. Most nyílik meg a lehetőség mindenki számára ezen a linken, hogy az ügyben aktív szervezettel együttműködjenek akár vízmegtartó projekt tervezésben, finanszírozásban, vagy csak ha valaki egy hétvégén gumicsizmát felhúzva szeretne tenni a vízért.
Az eseményen az állami döntéshozókon a vízügyi szakembereken és a tudományos élet képviselőin, valamint a gyakorlati mérnöki kivitelezőkön túl még számos civil és gazdasági szereplő is felszólalt. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága társszervezőként vett részt az eseményen így mutatva annak politikai súlyát. A konferencia fővédnöke Kassai Lajos lovasíjász, az eseményen Litkai Gergely a zöldügyekben aktív humorista is rámutatott a helyzet fonákjára, hogy egyszerre félünk a víztől árvízkor egyszerre szomjazunk rá aszálykor. Élő videóközvetítésen lehetett követni a konferenciát a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnökének a csatornáján.
A vízválasztók szemléletváltásának az alapvetése, hogy a víz visszatartása a tájban gazdasági, klímavédelmi, fenntarthatósági, tehát nemzetstratégiai és biztonsági kérdés. A feladat nem a vizek levezetése, hanem a vizek megtartása a tájban, történelmi alapokon a modern kihívásokhoz igazított fokgazdálkodás, ártéri tájgazdálkodás; az esővíz és a használt vizek visszaforgatása. A többletvizek befogadására alkalmas tájhasználat kialakítása a megoldás az elsivatagosodás és a kezdődő katasztrofális éghajlati események kivédésére. Céljuk, hogy vizeknek helyet biztosító tájhasználathoz átértelmezzük az árvíz és a belvíz fogalmakat, ehhez igazítani a meglévő műtárgyak üzemeltetési szabályzatait, valamint az agrárszabályzókat és támogatásokat, hogy a vízpuffer hasznosítású területek (halastó, rét, fás legelő, rizsföld stb.) szerves részévé váljanak a mezőgazdasági kultúrának.
A Vízválasztó Mozgalom a Szövetség a táji vízmegtartás témában több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalattal bíró Élő Tiszáért Egyesület jogutódjaként működik. A helyes szemléletű munka és jó tapasztalatok átadásának folytonosságát Balogh Péter geográfus személye is biztosítja, aki mind a jogelőd, mind a jogutód szervezetet is elnökli. A bővítésre azért volt szükség, mert az elmúlt években a téma iránt radikálisan megnövekedett a sajtó és a nagyközönség figyelme, és a Vízválasztó Mozgalom teret ad minden tettrekész állampolgárnak és szervezetnek, aki cselekedni akarnak a táji vízmegtartás ügyében.
Nyitókép: kiszáradt tavacska Gyomaendrőd határában légifotó Jászai Balázs