A rovat kizárólagos támogatója

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi központjában tartotta 31. Koordinációs Bizottsági ülését az Európai Geoparkok Hálózata (European Geoparks Network – EGN)

A nemzetközi hálózatnak jelenleg két magyar tagja van, minkét érintett szervezettől két delegált vehetett részt az eseményen. A nógrádi térségben található Novohrad–Nógrád Geopark (mely a világ első, kezdettől fogva határon átnyúló, magyar–szlovák területen működő geoparkja) 2010 tavaszán nyert felvételt, a Balaton-felvidék és a Bakony térségében található Bakony–Balaton Geopark pedig 2012 őszén vált a hálózat tagjává.

Az eddigi hasonló ülések mind egy-egy európai geoparkban zajlottak, a mostani helyszín apropóját az UNESCO őszi, 192. Végrehajtó Tanácsi Ülésének (192th Session of the Executive Board) egyik témája adta, mely lényegében a geoparkok „felvétele” lesz majd. Az európai területeket is tömörítő globális hálózat (Global Geoparks Network – GGN) jelenleg az UNESCO égisze alatt működik, de nem a világszervezet sajátjaként, mint például az Ember és bioszféra- valamint a Világörökség programok. A geoparkok legfőbb célja jelenleg, hogy hálózatuk az UNESCO harmadik, saját programjává váljon, melyre vonatkozó törekvéseik hosszú évekre nyúlnak vissza.

A 31. ülésen (március 21-én és 22-én) az európai hálózat elnökének és alelnökének személyéről is döntött a 104 delegált. Az elnök személyében újfent a hálózatot eddig is irányító Nickolas Zouros erősítette meg a tagság, amelynek teljes támogatását élvező görög elnök a következő gondolatokkal mondott köszönetet:

– Amint ide, az UNESCO épületében beléptek, láthatták, hogy a „homlokzaton” már a globális geoparkok hálózata is megtalálható. A célunk nem lehet más, minthogy a jövőben ne csak ott jelenjenek meg a geoparkok, hanem idebent, funkciójukban is kiteljesedjenek majd az UNESCO részeként.

Geopark konferencia 2013 UNESCO PárizsGeopark konferencia 2013 UNESCO Párizs                   Fotó: Korbály Barnabás

Az ülés egyben kitűnő lehetőség volt a geoparkok számára arra is, hogy a nagy presztízsű nemzetközi szervezet párizsi székházában – különböző információs anyagokkal – bemutatkozzanak, és az ülés első napjának végén tartott fogadáson helyi termékekkel kínálják meg a vendégeket.

Az Európai Geoparkok Hálózatának a most hozott döntésekkel immáron 54 geopark a tagja, 19 országot reprezentálva, míg a Globális Geoparkok Hálózata 27 ország 93 geoparkját tömöríti. A Novohrad–Nógrád Geoparkot a salgótarjáni székhelyű Novohrad–Nógrád Geopark Nonprofit Kft. irányítja, területüket 63 nógrádi és 28 Dél-szlovákiai település alkotja.

A 151 települést magában foglaló Bakony–Balaton Geopark irányító szervezete a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.
A geoparkok célja a területükön található földtudományi értékekre alapozott, de nem csak a geológiai, hanem további természetvédelmi, kulturális, történelmi, néprajzi és egyéb helyi értékeket is magába foglaló, fenntartható fejlesztések megvalósítása, ezáltal ezek bemutatása, széles körű megismertetése. Kiemelten fontos a helyi közösségek minél szélesebb körű bevonása.

Európai Geoparkok Hálózatának honlapja:  www.europeangeoparks.org

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek