A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: nébih

Új biológiai védekezéssel kísérleteznek magyar kutatók a parlagfű ellen, várakozásuk szerint a parlagfű olajosbogár hatékonyan ritkíthatja a gyomnövényt – jelentették be a Nébih, valamint az Eötvös Loránd Kutató Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK Növi) sajtótájékoztatóján.

Kontschán Jenő, az ATK Növi igazgatója szerint a parlagfű olajosbogarakat néhány éven belül mesterségesen felszaporítva lehetne kihelyezni. Hozzátette, hogy jelenleg laboratóriumi körülmények között vizsgálják a fajt, jövőre pedig befejeződhet a vadon élő belföldi állományok felderítése.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója kifejtette, hogy a parlagfű elleni védekezésben sok más ország is érdekelt. Az eddigi vizsgálatok szerint a levéltetvek, levélbolhák, levélgombák nem jelentenek igazán hatékony biológiai megoldást. Jordán László abban bízik, hogy a parlagfű olajosbogár oda is eljut, ahová a hatósági ellenőrzés nem, így a gyomnövények eddig ismeretlen élőhelyeit is elérhetik.

A szakértők ismertették, hogy korábban a parlagfű olajosbogarat mediterrán éghajlaton, a magyar határtól legalább 100 kilométerre élő fajként tartották nyilván. A déli országokban emiatt jobban ismerik, olasz kutatók adatai szerint akár harmadával is csökkenthetik a parlagfűpollen koncentrációját. Magyarországon tavaly észlelték először. Előfordulását és életmódját az ATK Növi kutatja, míg a Nébih azt vizsgálja, hogy fogyaszt-e más növényeket is.
Az együttműködő intézmények képviselői hangsúlyozták, hogy a parlagfű az új módszerrel sem fog eltűnni, ám ha beválik, azzal csökkenhet a belföldi pollenterhelés.

A parlagfű-olajosbogárról
Ismert jelenség a természetben, ha egy faj számára idegen helyre kerül és meg tud telepedni, akkor kis idő múlva követik a természetes ellenségei is. A parlagfű már hosszú évtizedek óta jelen van Európában, természetes ellenségei azonban eddig nem bukkantak fel Magyarországon. Világszerte számos kutatást végeztek és jelenleg is sokakat foglalkoztat a parlagfű elleni biológiai védekezés. A tudományos eredmények alapján a parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa) tűnik a legígéretesebbnek a parlagfű elleni védekezésben. Ez az Észak-Amerikában honos faj – valószínűleg sok más újvilági fajhoz hasonlóan – vetőmag- vagy takarmány szállítmányokkal juthatott el más kontinensekre, így Európába is. Eddigi ismereteink szerint stabil populációja Észak-Olaszországban, Milánó környékén alakult ki.

Magyarországon először 2020 őszén bukkant fel.
A bogár első hazai előfordulásáról tavaly már megjelent egy publikáció, azóta újabb igazolt megjelenésével mostanáig nem találkoztak a kutatók. Az Eötvös Lóránd Kutató Hálózat Agrártudományi Központ Növényvédelmi Intézete a Nébih megbízásából vizsgálja a rovar magyarországi előfordulását, megjelenése esetén annak életmódját. A közösségi médiában az ELKHAK kérte a lakosság, rovarászok, gazdálkodók, természetjárók segítségét is a parlagfű-olajosbogár felderítésére.

A parlagfű-olajosbogár megjelenése
A bogár könnyen felismerhető. Kisebb termetű, kb. 0,5 cm hosszúságú, teste és a végtagjai sárga-sárgásbarna színezetűek. Szárnyfedőin fekete hosszirányú sávok láthatók. Szárnyai fejlettek, jól repül. Főleg parlagfűn található meg, és szabad szemmel is jól megfigyelhető. A faj tojásai tojásdad alakúak, kezdetben sárgák, majd gyorsan narancsszínűre változnak. A fejlett lárva szürkés színezetű, teste erősen szelvényezett, szőrözött, méretében a kifejlett egyedre hasonlít, három pár fejlett járólábbal rendelkezik. A sötétsárga színű báb maga köré barna színű, laza szövésű gubót készít, ennek védelmében fejlődik.

A parlagfű-olajosbogár szerepe a parlagfű elleni védekezésben
A parlagfű-olajosbogár ígéretes lehet a hazai parlagfűvel szembeni védekezésben. Ha sikerül a faj populációinak megszoknia a hazai, újonnan meghódított területeket, és életmódjának, szaporodásának alkalmasnak ígérkeznek a környezeti feltételek, úgy eredményesen csökkentheti hazánkban a parlagfű egyedszámát. Azt azonban tudni kell, hogy a parlagfű-olajosbogár önmagában nem jelent megoldást a parlagfű elleni védekezésben, és időbe telik, mire hazánk éghajlati viszonyaihoz alkalmazkodik. Amennyiben ez megtörténik, a megerősödött parlagfű- olajosbogár populációk csökkenthetik a hazai parlagfű állományt, ezzel mérsékelve a levegő pollen terhelését.

További kutatások
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai az elmúlt években elsősorban tápnövény-preferencia szempontjából vizsgálták a parlagfű-olajosbogarat. Azt kutatták, hogy a parlagfű mellett még milyen növényeket fogyaszthat a faj, illetve a növények egyidejű jelenlétekor melyik növényt fogyasztja inkább. Az eddigi vizsgálati eredmények szerint a napraforgó például még alternatíva hiányában sem felelt meg a bogárnak. Még sok kutatás szükséges annak érdekében, hogy a parlagfűolajosbogárnak egészséges populációi fejlődhessenek ki, és a lehető legpontosabban meg lehessen határozni, hogy az új faj milyen
hatással lesz hazánk élővilágára és a termesztett növényfajokra.
Forrás: Nébih

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás