A rovat kizárólagos támogatója
Hargitai Miklós Népszava

Tatán a szállodaépítés ellen, a Balatonnál a szabadstrandok eltűnése miatt lázonganak: egyre látványosabb a politika, a pénz, a közérdek és a környezeti szempontok összeütközése.Látványos ellenállás bontakozik ki Tatán az Öreg-tó mellé tervezett Avalon-szállodaaépítéssel szemben; Facebook-csoportjuknak (nem csak helyből) már közel 12 ezer tagú. Az ellenzők kezében olyan erős aduk vannak, amelyek tiszta jogállami helyzetben akár alkalmasak is lehetnének a beruházás megakadályozására: természetvédelmi területről, védett madárélőhelyről (ú.n. ramsaari területről) és az uniós Natura 2000 hálózat részéről van szó, amely Európában is páratlan módon városi környezetben szolgál minden évben a vonuló vadludak tízezreinek gyülekezőhelyéről.

Tata Öreg-tó A jobboldali félszigetnél tervezik az újabb NER mutyi szállodát.

Nem jogi kategória, de szót emelt a Hell energiaital gyártójához köthető 120 szobás építmény felhúzása ellen az ICOMOS nemzetközi műemlékvédelmi szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága is: „A több száz év alatt folyamatosan őrzött tájképi értékek védelme eddig minden tatai településfejlesztési program megkérdőjelezhetetlen alapja volt (…) Az egyensúlyban lévő természeti és műemléki környezettől erősen elüt a tervként bemutatott épület (…), Tata városának kialakult léptékétől és beépítési rendjétől is teljesen idegen.”

Hasonlóan egyértelmű állásfoglalást kapott a Népszava és a greenfo is a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől is: „Mind az építkezés révén, mind az üzemeltetésből adódóan olyan mértékű fény- és zajhatások, forgalmi hatások és a természeti környezet igen összetett sérülése várható, amelyek következtében a Tatai Öreg-tó nemzetközi madárvédelmi jelentősége és Tata világszinten elismert példamutatása is megkérdőjelezhetővé válna.  A tatai eset nem a kivétel, hanem újabban sokkal inkább maga a szabály. Egyfelől egyre több nagyszabású ingatlanberuházás valósul meg vízparti területen, másfelől – az előbbi trendtől nem függetlenül – egyre kevesebb tóparthoz férhet hozzá szabadon a hazai közönség.

Magyarországon van Közép-Európa legnagyobb tava, de ezzel együtt sem számítunk tavakban/tópartokban gazdag országnak: sem a skandinávokkal, sem Lengyelországgal nem tudunk versenyezni. A tópart idehaza olyan „szűk közjószágnak” számít, amelyre valamilyen mértékben mindenki okkal tart igényt. Ezt a tényt foglalta korábban jogszabályba a Balaton-törvény, előírva, hogy a tavat körbejárhatóvá kell tenni, azaz a parti sávot szabadon kell hagyni. Ezt a korábbi kormányok is csupán opcionális lehetőségnek tekintették, az Orbán-kabinet pedig több lépésben úgy fellazította a törvényt, hogy ma már – a kormányhivatalokba behúzott engedélyező hatóságok gyakorlatát is figyelembe véve – a kormányzat számára kedves befektetők építési területnek tekinthetik (és akként is kezelik) a parti sávot.
A legutóbbi abszurd ügyre a hirbalaton.hu hívta föl a figyelmet: Siófokon az obszervatórium elé építenének magánbefektetők egy ötemeletes társasházat, nem csak a kilátást, hanem a meteorológiai észlelést (és így potenciálisan a pontos viharjelzést) is akadályozva. Az elmúlt hetekben lapunkban részletesen ismertetett kikötőprivatizáció sem csupán az amúgy szintén szűk jószágnak minősülő kikötőhelyekkel folytatott tűzközeli bizniszelésről szól, hanem olyan, eddig nem vagy csak kismértékben beépített vízpartokról is, ahová hatalmas idegenforgalmi és lakóingatlanokat terveznek a jelenlegi rendszer kegyeltjei (jelentős részben közpénzből: a múlt hónapban hasonló ingatlanfejlesztésekre szétosztott állami támogatások kétharmada a Mészáros-Tiborcz-Garancsi nevekkel fémjelezhető érdekkörhöz került).

Az Összefogás a Balatonért Egyesület Varga Mihály pénzügyminiszternek és a Magyar Turisztikai Ügynökségnek küldött, a szabadstrandok fizetőssé tétele elleni minapi nyílt levele egy látszólag feloldhatatlan ellentmondásra hívta fel a figyelmet. Amikor egy tóparti rész beépül, mindig azzal érvelnek, hogy a bevétel jól jön majd az önkormányzatoknak a települési zöldterületek és a maradék vízpart fenntartásában. Csakhogy egyrészt a beruházók épp azokat a területeket élik föl, ahol az egyszerű halandó még megközelíthetné a vizet, ráadásul közben a települések anyagi helyzete egyre romlik – idén például amiatt (is) válnak fizetőssé újabb, korábban szabad partszakaszok, mert a helyhatóságok nem győzik a nyakukba szakadt feladatokat.

Hasonló folyamat figyelhető meg kisebb léptékben a Velencei-tónál is: Velencén egyelőre még szabad a strand, de már be van építve (és a helyi szóbeszéd szerint csak idő kérdése, mikor kell kényszerűen fizetőssé tenni a belépést a Velencei-tó kapuja fantázianevű beruházás veszteségei miatt), Gárdonyban az egyik szabadstrandot bérbeadták, Agárdon pedig a szabadstrandi terület jelentős részét hosszú távú bérlet keretében egy épülő sportkomplexum kaphatja meg.

És ugyanez megy – sokszor még durvább eszközökkel – a kisebb vizeknél is: Bicskén egyszerűen körbekerítették és bekamerázták az előzőleg is magántulajdonban lévő, de „közhasználatú” tavat, amikor Mészáros Lőrinc megvásárolta, de már a Fertő-tónál is megkezdődött a helyiek kiszorítása a tőkeerős befektetők kedvéért.
A tópart így olyan „szűk közjószágnak” számít, amelyre valamilyen mértékben mindenki okkal tart igényt.

Miért épp a tópart?
Az ökológiában mindig azok a „határfelületek” a leggazdagabb élővilágúak és egyben a legértékesebbek, ahol két- vagy többféle felszínborítás találkozik. Vagyis az erdőszélen jellemzően több faj él, szaporodik és táplálkozik, mint az erdő belsejében, és a tavaknál is a parti sáv rendelkezik a legnagyobb biológiai változatossággal. Emiatt a tópartok beépítése mindig fájdalmas környezeti veszteséggel jár. Az ember valószínűleg ősi beidegződések, a vízjárta vidékekhez kötődő egykori életmód miatt vonzódik ehhez a területhez (hogy volt ilyen korszakunk, azt többek között a szőrtüszők áramvonalas elrendezése és az emberek többségénél a tenyéren és a talpon a lábujjak között látható úszóhártyák igazolják – ilyesmivel közeli rokonunk, a csimpánz nem rendelkezik).
Tószámtan
Magyarországon 3805 tavat és vízborította területet tartanak nyilván. Lengyelországban tízezres nagyságrendben találhatóak tavak; az összesített vízfelületük ezer négyzetkilométer, és még az egy hektárnál nagyobbakból is több mint 1600 van. A svéd tavak számát 97500-ra becsülik. Európában a legtöbb tó Finnországban van: az 500 négyzetméternél nagyobbakból is közel 190 ezer akad (közülük hét a Balatonnál is nagyobb), de „csak” 16 ezernek van saját neve.

Nyitókép: Szálloda látványterv: Avalon Lake Tata/Facebook

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek