Több kínai gyártóval is tárgyal a magyar kormány egy pécsi autógyár megépítéséről – többek között erről beszélt Magyar Levente külügyi államtitkár a Világgazdaságnak. Magyar azt mondta, több autógyártóval is tárgyalnak és „nem rosszak a kilátások”.
A külügyi államtitkár szerint Dél-Magyarország eddig kimaradt abból az ipari boomból, ami az ország többi területét érintette az utóbbi 10-15 évben, a nagyberuházók pedig általában szívesebben mennek oda, ahol már kialakult egy nagyobb ökoszisztéma, mint például Debrecenben. Magyar szerint a kormány úgy döntött, hogy egy „600 hektáros, tehát rendkívüli méretű ipari zónát” hoznak létre a Pécshez közeli zöldmezős területen, ennek végrehajtása már folyamatban van.
Arról, hogy terheli-e az amerikai-magyar kapcsolatokat egy újabb kínai beruházás, Magyar azt mondta, „ha a szemünkre vetnék a kínai gazdasági partnerség elmélyítését, az nem volna méltányos, mert az elmúlt évtizedekben Amerika éppen ebben a cipőben járt. De én nem is érzek ilyen irányú nyomást.” Szerinte soha nem volt probléma, hogy Magyarországon kínai autógyárak működnek és nem is számít arra, hogy az lesz.
Magyar Levente a Világgazdaság interjújában kifejezetten barátiként írta le az amerikai-magyar kapcsolatokat, amiben Donald Trump első ciklusához képest is egy felívelés történt, akkor ugyanis több kritikát kapott a magyar kormány Oroszországhoz fűződő kapcsolataira.
Már korábban is felmerült, hogy Pécsen kínai autógyár épül: tavaly márciusban az Mfor írta meg, hogy a kínai Great Wall Motors épít autógyárat a Pécs melletti Bicsérden. A hírt ezután több kormányközeli lap is átvette, ezután pedig a VSquare értesülései szerint egyenesen a Karmelitából szóltak le, hogy töröljék a hírt felületeikről. (Via telex.)
Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben 2023. okt. 17 forrás MTI Miniszterelnöki Sajtóiroda Fischer Zoltán