Hirdetés

Milliónyi magyar háztartás évek óta hiába vár állami segítségre ahhoz, hogy belefogjon lakása felújításába, és ténylegesen csökkenthesse a rezsijét. Megint mutattak egy kicsit a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiából. Az ÉMI már elkészült vele, de nem nyilvános. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumra szerint hamarosan indul a társadalmi vita.

Az ÉMI Nonprofit Kft. január végén átadta az Épületenergetikai Stratégiát az NFM-nek, és most az NFM feladata, hogy döntsön annak sorsáról, mondta Matuz Géza, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgató-helyettese egy szerdai konferencián. Az eredetileg 2013 júniusára ígért és már kétszer bemutatott Stratégia fogja meghatározni a nagyszabású lakossági energiahatékonysági felújítások állami támogatási rendszerét. A Stratégia továbbra sem elérhető, helyette táblázatok képeit láthattuk.

A Magyar Passzívház Szövetség február 19-ei konferenciáján bemutatták – 2013 szeptember 25. és 2013 november 6. után immár harmadszorra – az ÉMI Nonprofit Kft. által az NFM megbízásából készített Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát. Azaz láthattunk belőle egy-két érdekes táblázatot, de a Stratégia egésze továbbra sem elérhető a nyilvánosság számára. A Stratégia azért fontos, mert az NFM egy éve ígéri, hogy ez az anyag határozza majd meg a Kormány elképzeléseit a lakossági energiahatékonysági beruházásokkal és azok állami támogatásával kapcsolatban. Némethné fejlesztési miniszter legutóbb a Panel III. program 2013 decemberi bejelentésekor utalt erre. A 2014-2020-as EUs források elosztását szabályozó, jelenleg tervezés alatt álló Operatív Program-tervezetek is a Stratégia (nyilvánosság számára egyelőre ismeretlen) célkitűzéseit szándékozzák elérni.

A közönség kérdéseire Matuz Géza, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgató-helyettese válaszolt. Elmondta, hogy azért késett a Stratégia elkészítése, mert az NFM felkérésére az elemzéseket frissíteni kellett a 2011-es népszámlálás adataival. A Stratégiát 2014 január végén átadták az NFM-nek. Tudomása szerint az anyag jelenleg tárcaközi egyeztetésen van, és ezek után kerülhet sor a társadalmasításra, illetve az anyag nyilvánosságra hozására, ha az NFM úgy látja jónak.
„Milliónyi magyar háztartás évek óta hiába vár állami segítségre ahhoz, hogy belefogjon lakása felújításába, és csökkenthesse a rezsijét.” mondta Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. „Méltatlan dolog ezt a tömeget további üres ígéretekkel bolondítani. Mind a felújítani vágyók, mind az építőiparban most munka nélkül állók számára kulcsfontosságú, hogy a Stratégia társadalmi egyeztetése mihamarabb megkezdődjön, és végre elkezdődhessenek a felújítások.”

Hamarosan indul az épületenergetikai stratégia társadalmi vitája

A Nemzeti Épületenergetikai Stratégia előzetes egyeztetése lezárult, a beérkező észrevételek feldolgozása, az időközben megjelent statisztikai adatokkal való összevetése zajlik, ezt követően indulhat meg a stratégia közigazgatási egyeztetése és társadalmi vitája – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), miután A Magyar Energiahatékonysági Intézet nehezményezte, hogy a stratégia még mindig nem nyilvános, holott már három konferenciát is rendeztek arról. Hizó Ferenc, az NFM helyettes államtitkára még tavaly november elején jelentette be, hogy a szaktárca megbízásából az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. elkészítette a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát, a magyar épületállomány energiahatékonysági felújítási programját. Remélte, hogy a társadalmi vitát követően azt még 2013-ban elfogadhatja a kormány. Ugyanabban az időben az NFM közleményben tudatta: 2014 első felében egy széleskörű épületenergetikai támogatási program indulhat a stratégia alapján, amelynek forrásait a nemzetközi szén-dioxid-kvótakereskedelemből befolyt bevételek és a 2014-2020. közötti európai uniós tervezési időszak operatív programjai biztosítják.
A stratégia a meglévő épületek energetikai felújítására, továbbá az új épületek energiatakarékossági követelményrendszerének kialakítására és megvalósítására vonatkozik. Az elkészült keretprogramok, mint például a Nemzeti Reformprogram, az Új Széchenyi Terv, illetve a Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terv tartalmának figyelembe vételével készülő Nemzeti Épületenergetikai Stratégia alátámasztja a kormány által már elfogadott Nemzeti Energiastratégia 2030 energiahatékonysággal kapcsolatos célkitűzéseit – derül ki az NFM egy korábbi írásából.

Magyarországon a 4,2 milliós épületállomány legalább 70 százaléka felújításra szorul, amelyek közel 10 százalékának jelenlegi állapota új építést tenne indokolttá. Az energiafelhasználás 40 százaléka ehhez az épületállományhoz kötődik, amelynek 2/3-a a fűtés és hűtés számlájára írható. Az épületek a legnagyobb szén-dioxid kibocsátók, jócskán megelőzve az ipart, a közlekedést és a földhasználatot – hangsúlyozta a tárca az MTI szerint.  A stratégia legfőbb célja hosszú távú koncepció kidolgozása és a stratégiai irányvonalak meghatározása az épületek energiatakarékos felújítására és az energiatakarékos új épületek építésére. A stratégia szakpolitikai kereteit adó keretprogramok célja többek között az épületállomány fűtési energiaigényének 30 százalékkal való csökkentése 2030-ra, ezáltal a hazai primerenergia igény több mint 10 százalékkal lesz csökkenthető – áll a dokumentumban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás