A rovat kizárólagos támogatója

Miniszteri biztosi kontrollt kap a nyakába a Városliget Zrt., nehogy minden pénz betonra költsön. A Nol információi szerint holnap nevezik ki Persányi Miklóst, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatóját. Kiknek fejlesztjük a Városligetet?

Persányi Miklós feladata lesz, hogy a városligeti múzeumépítési projektben kormányzati oldalról az eddigieknél hathatósabban képviselje a természetvédelmi szempontokat. A beruházást folyamatos botrányok kísérték a fakivágások miatt. A Baán László által vezetett Városliget Zrt.-nek az elmúlt hónapokban nem sikerült meggyőznie sem az aktivistákat, sem a közvéleményt, hogy az új épületek felhúzása során a közpark felújítására is legalább akkora hangsúlyt fektet, mint a terület beépítésére. Persányi miniszteri biztosként is a főváros alkalmazásában marad.

A nol.hu úgy tudja, hogy a kinevezéssel egy időben a Liget-projekt költségvetését is megosztják. Mintegy 15 milliárd forintot közvetlenül a természetvédelmi és kertépítészeti feladatokra különítenek el, nehogy "minden pénz betonra menjen" – ahogy a lap eseményekre közleről rálátó forrása fogalmazott.  Persányi kinevezését Tarlós István főpolgármester és Balog Zoltán emberi erőforrásminiszter jelenti majd be holnap az állatkert alapításának 150 éves évfordulóján.

Kis szépséghiba a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány környezetvédelmi és vízügyi miniszterének kinevezésében, hogy az aktivisták a múlt héten már az irányítása alatt álló állatkert mellett tüntettek, miután az ott épülő hatalmas biodóm miatt is elkezdték kivágni az egykori Vidámpark területén álló fákat.
 


Kiknek fejlesztjük a Városligetet?

Persányi Miklós, akit a hírek szerint a Liget projekt zöld miniszteri biztosának terveznek kinevezni, egyáltalán nem független szakember. Mint az Állatkert igazgatója, ő is közpénzeket vár – a biodómra és más projektjeire, csakúgy, mint a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.- írta a greenfonak Beliczay Erzsébet. A környezetvédő/építészmérnök szerint a biodómról tavaly tartottak ismertetőt az Akadémián egy kritikus hangú Liget konferencia alkalmával. Akkor a tervezők büszkén mondták, hogy az itteni még nagyobb is lesz, mint a lipcsei! Nekem az jutott rögtön az eszembe, hogy a megépítésére még talán nem akkora összeg a tervezett 20 milliárd Ft (főleg, ha tényleg annyi lesz). Viszont a különleges állat- és növényvilágot befogadó hatalmas biodóm üzemeltetése évente óriási összegekbe fog kerülni. Arról semmit sem hallhattunk.
Már most is drága az állatkerti belépő. Ismerős nagyszülők közül sokan panaszkodtak, hogy ritkábban viszik oda az unokákat, mint ahogy azok szeretnék Mi lesz a kevésbé jómódú családok gyerekeivel, ha újabb, igen költséges létesítmények – részleges – finanszírozása is terhelni fogja az állatkerti belépőjegyek árát?
Csak nem olyanná válik az Állatkert, mint a SZIGET fesztivál, ahol a látogatók jelentős része külföldi? – tette fel a költői kérdést Beliczay Erzsébet.

FRISSÍTÉS: Zöldbiztosként felügyeli a Liget-projektet Persányi Miklós (MTI aug. 09 délután)

Zöldügyi miniszteri biztossá nevezték ki Persányi Miklóst. A Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójának feladata az lesz, hogy a városligeti múzeumépítési projekt kert- és tájépítészeti beruházásait koordinálja.  Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója miniszteri biztosként felügyelheti a Liget-projekt kert- és tájépítészeti beruházásait – jelentette be az emberi erőforrások minisztere az állatkert megnyitásának 150. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Balog Zoltán elmondta, hogy a főpolgármesterrel egyetértésben a kormány úgy gondolta, a Liget-projektnek szüksége van egy olyan miniszteri biztosra, aki a kert- és tájépítészeti beruházásokat önállóan koordinálja.

A feladatra Persányi Miklóst, az állatkert jelenlegi főigazgatóját kérték fel. "Persányi Miklós szakmai munkája és előélete biztosítja, hogy ezt a munkát a legmagasabb színvonalon fogja elvégezni" – mondta a miniszter.  Az a kertépítés, amelybe az Állatkert belevágott, méltó az intézmény 150 éves történetéhez – állapította meg a miniszter. Balog Zoltán szerint a kert egyik legfontosabb feladata, hogy egyfajta "Noé bárkájaként" átmentse az utókornak a természet csodáit.

Ezért a Pannon Park és a 2018-2019-ben elkészülő Biodóm építése méltó lesz a 150 éves intézmény eddigi történetéhez – tette hozzá a miniszter. Tarlós István főpolgármester pedig arról beszélt, hogy a budapesti állatkert jelenleg Európa egyik legpatinásabb és legszebb állat- és növénykertje.

Kapcsolódó anyagok:

Százötven év állatkert

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás